A patrisztika

A patrisztika az egyházatyák (pater ecclesiae) által képviselt kor a Kr.u.I-VIII.sz.közt. Három periódusra osztható:

1) Kb.200-ig tartó idõszak az apologeták [apologeomai (g.) = valakinek a védelmében beszélni], azaz a hitvédõk kora. Az apostolokat és a páli fordulatot követõ idõszak legfõbb feladata a pogányok és a gnosztikusok elleni küzdelem, valamint a Szentírás által bizonyítható teológiai érvelés megteremtése. A görög filozófia és a hellenisztikus terminológia felhasználásával igyekeztek az apologeták a keresztény tanítás értelmét felfedni. A pogányok (fõként a császárkultusz) elleni küzdelem során egyesek még a vértanúságot is vállalták, mint például Justinus mártír (100-166), s e korszakban bizonygatta a hitnek az ésszel szembeni prioritását Tertullianus (160-222). Tertullianus paradoxonra épülõ hitvallása: Credo, qua absurdum est (Hiszem ,mert képtelenség.) nem csak a teológiai, hanem a tudományos és a filozófiai gondolkodást is jelentõsen befolyásolta. A pogányok racionalisztikus magyarázatai, a gnosztikusok dualisztikus világmagyarázatai (Isten és az anyagi világ ellentéte és küzdelme során Krisztus közölte a beavatottakkal az igaz tanítást, a gnózist, s ezáltal a beavatottak feladata, hogy Istent hozzásegítsék a gyõzelemhez) egyaránt arra sarkalták a keresztény gondolkodókat, hogy egységesítsék a tanaikat. A hit terjesztése során ugyanis többféle, akár egymástól igen távoli hitmagyarázat terjedt el, s ez a hívõk körében a keresztény vallás devalválódását is eredményezhette.(A római állam is értetlenül szemlélte a IV.sz-tól a kereszténységen belül végbemenõ polarizálódást.)

2) (kb. 200-450): a hittételek (dogmák) kialakulásának és rendszerezésének kora. Ennek során egyre élesebben vetõdött fel az a kérdés, hogy milyen viszonyban áll a hit és a tudás. E kettõ harmónikus egységét vallotta a korszak egyik legjelesebb gondolkodója, a „nyugat tanítója”, Szent Ágoston (354-430), de ebben a korszakban tevékenykedett Alexandriai Kelemen (180-216), Nagy Szent Gergely (325-394) és Origenész (185-253) is, akik vagy a hitnek vagy a tudásnak tulajdonították az elsõdleges szerepet. A hittételeket az egyetemes zsinatokon fogadták el (az 1. egyetemes zsinat 325-ben Niceában volt, ahol kimondták az 1. dogmát: Jézus Isten fia, s a Fiú egylényegû az Atyával), s itt döntöttek arról is, hogy mely vallási iratokat fogadják el igaznak (kanonizálás), s melyeket az igaz hittel ellentétesnek, azaz apokrifnak. Ebben a periódusban válik a kereszténység a Római birodalomban államvallássá, s ekkor nyilvánítják eretneknek az 1.dogmát elutasító arianusokat és donatistákat stb.

3) A harmadik periódus (kb. 450-800) a dogmák részletes kidolgozásának, aprólékos értelmezésének a kora.