A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső

Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A filozófia területei, a filozófiai felfogások kategorizálása

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
2299
Nyomtasd
Dátum: 2012-05-25 Küldd tovább
  Letöltés

Mielőtt továbblépnénk, érdemes feltérképezni a filozófia tudásterületét, hogy ki tudjuk jelölni, pontosan mivel is fogunk foglalkozni. Induljunk ki abból, hogy az antik filozófiában a filozófiai ismeretek milyen felosztása alakult ki. A filozófia művelése feltételez bizonyos képességeket.  Szükséges például,  hogy az ember képes legyen felismerni fogalmi problémákat, és képes legyen kezelni őket. Szükséges, hogy képes legyen érvelni és érvek meggyőző erejét megítélni.

Ez arra utal, hogy szükség van valamilyen ‘bevezető’ jellegű filozófiai ismeretanyagra, amely az érdeklődőt felruházza ezekkel a képességekkel. Képessé teszi a filozófia művelésére. Ezt az ismeretanyagot a görögök propedeutikának nevezték (ami egyébként bevezetést jelent). A propedeutika meghatározó (de nem kizárólagos) része az, amit ma logikának nevezünk. Ez alapozza meg a megfelelő hozzáállást a filozófiai okoskodás négy alapeleméhez: fogalom (mármint a fogalom meghatározása), állítás, következtetés, bizonyítás.

A filozófiai érdeklődés a létező dolgokkal, illetve azok különböző vonatkozásaival foglalkozik. A létezők, illetve a létezés azonban önmagában is felvet bizonyos nehéz kérdéseket (‘mi a létező?,’ ‘mi a létezés?’), amelyek alapvetőbbek az egyes létezőkre (Isten, ember, természeti tárgyak) és az ő tulajdonságaikra vonatkozó kérdéseknél. Úgy tűnhet, először is ezekkel kell tisztába jönnünk, mielőtt valamilyen specifikus filozófiai kérdést felvetnénk. Így tehát szükség lehet valamilyen alapfilozófiára, amely az ilyen alapkérdésekkel foglalkozik. Arisztotelész ezt első filozófiának nevezte, később azonban egyre inkább elterjedt egy másik kifejezés, a metafizika használata.

A propedeutika által nyújtott ‘alapkiképzés’ után és a metafizikából nyert alapvető iránymutatás birtokában lehet aztán nekivágni, hogy az ember a filozófia valamelyik részterületét vizsgálat alá vegye. Ilyen részterületként tekinthető egyebek közt a természetfilozófia (a görögöknél: fizika), az etika (erkölcsfilozófia), a politika (politikai filozófia).

A filozófiai gondolkodás területeinek egy hasonló felosztása a modern filozófiára is vonatkoztatható. Itt is vannak olyan diszciplínák, amelyek propedeutikai funkciót töltenek be. Ilyen a logika (amely a modern filozófiában hatalmas fejlődésen ment keresztül), de külön említést érdemel a metodológia (módszertan).

Ugyancsak helye van valamiféle alapfilozófiának. Ezt sokan ma is metafizikának nevezik, de ez már nem tipikus. A metafizika fogalmában az utóbbi évszázadokban megjelent egy negatív jelentésárnyalat. Sokaknál olyan gondolkodásra utal, amely bizonyítatlan (és talán fölösleges) spekulatív elvekre alapozza a következtetéseit. Így nagyobb jelentőségre tesz szert az a terminus, amely közvetlenül utal a létezés problémájára: az ontológia (lételmélet). (Az ontológia kifejezés már a görögöknél is létezett.) Ám nem mindenkinél az ontológia tölti be az alapfilozófia szerepét.

Úgy is meg lehet közelíteni az alapfilozófiai problémát, hogy az nem a létezés, hanem a létező dolgok megismerése és megismerhetősége körül forog (elvégre a filozófia a megismerés egyik módja). Az alapfilozófia szerepét tehát az episztemológia (ismeretelmélet) is betöltheti. Így az ontológia és az episztemológia lett az újkorban a két jellegzetes alapfilozófiai diszciplína, és az egyes megközelítésmódok függvénye, hogy melyiket tekintik alapvetőbbnek.

Harmadikként itt is a filozófiai érdeklődés tárgyi kritériumok szerint elkülönülő területeit kell megemlíteni. Ezek éppen úgy megvannak, mint az antik filozófiában. A különbség abban áll, hogy ezek lényegesen differenciáltabban jelennek meg a modern filozófiában. A gyakorlati filozófiában önálló jelentőségre tesz szert a jogfilozófia, nagy karriert fut be a nyelvfilozófia és a hermeneutika, kialakul a tudományfilozófia. (Érdemes megemlíteni, hogy, amint az a későbbi előadások során is világossá válik majd, a nyelvfilozófia és a hermeneutika sokaknál olyan jelentőssé válik, hogy alapfilozófiai szerepet nyer: átveszi a hagyományos episztemológia funkcióját.)

 

A filozófiát nemcsak tárgyi területek szerint lehet felosztani. Néhány további felosztás is fontos lesz majd számunkra.

A filozófiát fel lehet osztani aszerint, hogy problémáit az egyes filozófusok hogyan közelítik meg. Vagyis lehet közelíteni a filozófia egyes felfogásai felől. Ezek a felfogások néha hosszabb történeti korszakokon (generációkon) át fennmaradnak. Így jönnek létre a filozófiai irányzatok. Ezek csoportosíthatóak az őket megalapozó felfogást kidolgozó filozófusra utalva. Így beszélünk platonizmusról, arisztoteliánizmusról, kartéziánus filozófiáról (Descartes-ra utalva), kantiánus filozófiáról, hegeliánizmusról, marxizmusról stb. Csoportosíthatóak azonban úgy is, hogy valamilyen, az irányzatot meghatározó gondolati motívumra utalunk.

Így nevezzük a minden ismeret tapasztalati eredetét valló irányzatot empirizmusnak, az ezt tagadó irányzatot racionalizmusnak, a természettudományos megismerés elsődlegességét valló irányzatot pozitivizmusnak, az életproblémák bizonyos vonatkozásaira összpontosító irányzatot egzisztencializmusnak, stb.

Vannak olyan csoportosítások, amelyek a felfogások történeti pozíciójára utalnak. Ilyen jellege van az olyan kategóriáknak, mint az ókori filozófia, középkori filozófia, újkori filozófia, illetve antik és modern filozófia. Bizonyos vonatkozásokban a földrajzi-kulturális kategorizálásnak is van jelentősége: keleti filozófia, nyugati filozófia, illetve angolszász filozófia, német filozófia.

A korhoz kötött csoportosítások némelyike tükröz filozófiai megközelítésmódokat is. Így például a patrisztika és a skolasztika alapvetően a keresztény filozófia bizonyos korszakait jelölik, de utalnak megközelítésmódokra is (a patrisztika inkább platonista volt, a skolasztika pedig inkább arisztoteliánus).

Azt is meg kell említeni, hogy vannak olyan kategorizációk, amelyek nem irányzatokra utalnak, de nem is földrajzi vagy időbeli viszonyokat fejeznek ki, hanem olyan alapvető koncepcionális alternatívákat, amelyek csaknem az összes filozófia felfogás jellemzésére alkalmasak. Amelyek így a filozófia minden korszakára vonatkoztathatóak, tekintet nélkül arra, hogy a filozófusok maguk használták-e őket az álláspontjuk megjelölésére.

Így például a filozófiák egy része azt vallja, hogy minden létező anyagi, míg mások szerint legalább a létezők egy része szellemi természetű. Az előbbi nézet a materializmus, az utóbbi az idealizmus. Vagy, a filozófiák egy része szerint a megismerés tárgyai tőlünk függetlenül léteznek (realizmus), míg mások szerint a megismerés tárgyai csak a mi elménkhez való viszonyukban léteznek (idealizmus egy másik értelemben), megint mások szerint semmi biztosítékunk nincsen rá, hogy léteznek (szkepticizmus).

Végül azt is meg kell említeni, hogy a filozófiai megközelítésmódok megkülönböztethetőek aszerint, hogy hogyan viszonyulnak a filozófiai problémákhoz: a filozófiai felfogásokat történetileg követve tárják fel őket, vagy kifejezetten a filozófiai problémákra és a releváns érvekre összpontosítanak. Az előbbit képviseli a filozófiatörténet, az utóbbit pedig nevezhetjük szisztematikus filozófiának.

A filozófiatörténetet világosan meg kell különböztetni az egyszerű doxográfiától (vagyis a filozófiai tanok egyszerű leírásától vagy ismertetésétől). A filozófiatörténet ugyanis maga arra irányul, hogy a filozófiai problémákat meg tudjuk oldani. A szisztematikus filozófiától nem tematikai ambíciói, hanem a szemléletmódja különbözteti meg. A filozófiai problémákat a történetileg kialakult filozófiai felfogásokra reflektálva próbálja feldolgozni. Ehhez értenie kell a filozófiai koncepciók jelentőségét, képesnek kell lennie rá, hogy felmérje azok igazságigényét.

Érdemes az elmondottak fényében tisztázni, hogy miről is szól majd ez a kurzus. Ami a filozófia tárgyterületeit illeti, a gyakorlati filozófiára összpontosítunk majd (főleg az erkölcsfilozófiára), de mivel a modern gyakorlati filozófia sorsa összefonódott az alapfilozófia bizonyos tendenciáival, az újkori ontológiát és episztemológiát is nyomon követjük a 17. századtól a 19. század elejéig. A jogfilozófiát is érintő jelentőségük miatt tárgyaljuk majd a 20. századi filozófia két ‘divatos’ területét: a nyelvfilozófiát és a hermeneutikát. Már ebből is látszik, hogy kifejezetten az újkori (modern) filozófiával foglalkozunk, az ókorira és a középkorira csak utalásokat teszünk. A filozófiatörténeti és a szisztematikus filozófiai megközelítést pedig kombináljuk. A gyakorlati filozófiát szisztematikus elemzéssel határoljuk körül, de aztán beágyazzuk a modern filozófia történetébe.


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A gyakorlati filozófia tárgyterülete

Különbséget kell tenni az ész elméleti és gyakorlati használatára vonatkozólag. Az...

Close