A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső

Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


A kommunikáció és az írásbeliség jelentőségének megnövekedése a középkorban

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: - Kedvencekhez
Megnézték:
1543
Nyomtasd
Dátum: 2008-01-02 Küldd tovább
  Letöltés

A kommunikáció és az írásbeliség jelentőségének megnövekedése
a középkorban. A magyar írásbeliség

2.1. A latin és a görög írásbeliség

A Nyugatrómai Birodalom bukása az antik kultúra hanyatlását eredményezte Európa érintett területein. A közigazgatás és a városi intézmények szétesése a kommunikációs rendszert is alapjai¬ban zilálta szét. Az információáramlás mind a magán-, mind a közélet szintjén visszafejlődött. Nyugat-Európában egy¬re kevesebb dokumentum készült, az írástudatlanság egyre nagyobb mére¬teket öltött. A világi írástudók rendjét a VI. századtól kezdve felváltotta az egyházi értelmiség. (Galliában azon¬ban még jó ideig, Itáliában pedig mindvégig fennmaradt e réteg.) A for¬málódó új, keresztény kultúra ismét megteremtette az írás vallási jellegét, párhuzamosan a latin nyelv hatókö¬rének kiterjesztésével. A latin nyelv terjedését eleinte Bizánc veszélyeztet¬te, amely a VI. századtól Itália jelentős részét kezében tartotta, a görögöt téve meg igazgatá¬si, állami és egyházi nyelvvé.
A római államiság, a görög kultúra és a keresz¬tény hit alkotta a hajdanvolt Konstantinápoly fejlő¬désének alapját. Létének első két fundamentuma az antik hagyományokat folytatta, és ezek sokszor összeütközésbe kerültek a kereszténységgel. Az egyház sikereket ért cl a pogány örökség elleni harcban —így Justiniánus 529-ben bezáratta a „pogány” athéni főiskolát — de ezek csak részeredmények. Az elemi írás-olvasás Homérosz művein alapult, hasonlókép¬pen a középfokú retorikai jellegű oktatás is a klasszikus irodalmi műveket használta fel. Bizánc¬ban megmaradt a világi iskola és a világi értelmiség önállósága.
Az éppen csak emelkedő nyugati és a delelőjén lé¬vő keleti kultúra a IX. században együttesen volt jelen

Európában: ez a „Karoling-reneszánsz”, illetve a „ma¬kedón reneszánsz”. Am ez még korántsem a későbbi európai megújulások gazdag világa.

Jól érzékelteti e korszak ellentmondásosságát a jeles középkorkutató Jacques LE GOFF: „A még félig barbár ke¬resztények szemében a tudomány kincs, amit gondosan meg kell őrizni. Zárt kultúra a zárt gazdaság világában. A Karoling-reneszánsz kuporgat, ahelyett, hogy tudását szét¬hintené. Elképzelhető olyan reneszánsz, amelyik nem té¬kozolT’

Keresztény szerzetesség: A szerzetesség intézményének alapjwt azok a remeték rakták le, akik a világtól elvonulva önmegtartóz¬tató, aszketikus életmódot folytattak A IV század elején Szent Antal és Szent Pakbomiosz tekinthető a keresztény szerzetesség megalapítójá nak, miután ők szereezték meg az első ilyen közössé¬geket. Az azonos tőrőlfakadó kolostori mozgalom azonban a ké¬sőbbiekben kettévált. Nyugaton 529 táján nursiai Szent Benedek szer*’ezte meg Mante Cassinóban a nevét viselő rend anyakolos¬torát. Példáját a későbbiekben még mások is követték. Az ~gy ki¬alakuló áj rendek szabályzataikban eltérő módon kívánták ellát¬ni Isten szolgálatát. Ugyanakkor általános követelménynek te¬kinthető az önmegtartóztatás mellett az alázatosság, a vallási te¬véke~ység (ima, szemlélődés) és aló cselekedetek gyakorolása. A nyugati szetzetesrendek többsége emellett nagyon fontosnak tar¬totta a fizikai munkavégzést is. Igy válhattak e kolostorok az Új mezőgazdasági e~járások elterjesztőivé és a technikai újítások míi¬hely<~ivé~
A keleti (ortodox) szerzetesség megalapítója a IV században élő Szent Vaztd volt. Nyugattal szemben a baziliták (Bazil = Vazul) nem különulnek el kiJlönböző rendekre és nyugati társaikkal szemben a fizikai munkának nem tulajdonítanak jelentőséget. Magyarországon Íz voltak oXI—XII. században ortodox kolosto¬rok (pl. a rzávaszenthenedeki, a veszprémvölgyá~ a tihanyi és a marosvári kölostorok), de ezek csak kivételszámba mentek a nyu¬gati szerzetesség intézményei mellett. Egyetlen hazai alapítású ren¬dtlnk apálosoké (1236).

A bizánci reformok — csakúgy, mint a Frank Biro¬dalomban — a hatalmi központból indultak ki, de mé¬lyebben gyökereztek, mivel a fővárosi egyházi és vilá¬gi értelmiség akaratával találkoztak. Érdekes egyezés, hogy mindkét kultúrában ekkor jelent meg az Új írás¬forma, a minuszkula (kisbetűs írás). A triglosszia elvé¬nek megfelelően — amely szerint a liturgia csak hébe¬rül, görögül és latinul végezhető — Nyugat-Európa a latint használta az egyházi és tudományos életben. A rómaiak ábécéje egyúttal kiszorította más népek jel¬rendszereit a használatból. Ezzel szemben a keleti ke¬reszténység ezt a felfogást elutasította, teret adva a vallási életben más nyelveknek. Igy született meg a bi¬zánciak görög minuszkuláira építkezve a glagolita írás KONSTANTIN (szerzetesi nevén CIRILL) szerkeszté¬sében. A glagolita írás a szláv nyelv sajátosságaihoz igazodó görög betűs ábécé. A görög glagolita betűk és az alkotói fantázia együtteséből formálódott ki a IX. század végén a cirill írás, amelyet — az 1710-es és az 1918-as orosz reformokkal egyszeríísítive — ma is hasz¬nálnak az oroszok, az ukránok, a bolgárok és a szer¬bek. A többi szláv nyelvben — és a románban is — át¬menetileg meghonosodott ez az írásrendszer, de a nyugati kereszténység és a nyugati kulturális hatások elnyomták az ilyen irányú fejlődést, így e népek köré¬ben a latin ábécé győzedelmeskedett.

2.2. Kódexek és oklevelek

A keresztény nyugaton a litteratus (írástudó) és kleri¬kus (egyházi személy) kifejezések értelme teljesen át¬fedte egymást. A klerikusok tevékenységében jól el¬különíthető a littera (könyvírás) és a nota (használati
írás). A köiiyvek másolásában a XII. századig megha¬tározó volt a szerzetesi tevékenység. A kezdet nehéz, hiszen az úttörő szerepet vállaló bencés rend tagjai kö¬zött a Vi. században még rengeteg az írástudatlan ba¬rát. Később a helyzet megváltozott. A szerzetesek ké¬szítették a kódexeket, amelyek eredetileg fatáblák (caudex = fatörzs) közé zárt papirusz-, majd perga¬menlapokból álltak. A könyveket a scriptoriumokban másolták; ezek közös termek vagy különálló cellák is lehettek. A több fázisból álló tevékenység nagy odafi¬gyelést és szakértelmet igényelt: a másolók, a díszítés szakemberei (miniátorok, illuminátorok), végül a könyvkötők (ligátorok) összehangolt tevékenységéből állt össze a mű. A másolás a szerzetesek számára a ve¬zeklés egyfajta módja volt.
A korai idők írásműveiben rengeteg pontatlanság maradt, így Nagy Károly kénytelen volt sok kódexet átmásoltatni, odabiggyesztve az „ex authentico libro” (a hiteles könyvből) megjegyzést a korrigált kéziratra.
A használati írás fontossága a XII. századtól növekedett meg. Az
oklevélkiadásban élenjáró pápai kancellária a IX. századtól formáló¬dott ki, komoly ügyvitellel, élén bí¬borosi rangú egyházi személlyel. A hasonló császári intézmény a Frank Birodalomban jött létre, átvéve az udvari kápolna oklevélkiadói sze¬repkörét. Az ügyvitelben a jegyzők és segítőik, az írnokok a legfonto¬sabbak. E minták nyomán szerve¬ződtek meg a királyi kancelláriák, amelyek élén — hasonlóan a császá¬rihoz — formálisan egy-egy főpap állt, aki egyúttal bizalmasa is az uralkodónak. Az oklevelek szövegé¬nek felépítését, annak külső formá¬ját szigorú szabályok határozzák meg. A XI. század végétől tanköny¬vek készültek e tudás elsajátítására.
A középkori írások fontos jelleg¬zetessége a kalligráfia (szépírás), amely már-már művészi alkotássá tette az alkalmazott jelrendszert. A legjobb másolók nagy gondossággal rajzolták betűiket, oly tökéletesség¬gel, hogy sokáig a nyomdászat sem tudott ennek hatása alól szabadulni.
Az európai írásoknál méginkább jellemző a kalligrá¬Jia a kínaiakra, akiknek szójelei különösen alkalmasak a finom megformálásra. Erzékeny ecsetvonásaikban írás és művészet elválaszthatatlan egységbe forr össze.

2.3. Az Írás egyházi monopóliumának
megszűnése
Még tovább léptek az arabok — és más mohamedán népek —‚ akik, mivel vallásuk tiltja az emberábrázo¬lást, alkotóikat arra kényszerítették, hogy minden energiájukat a betűk nyújtotta művészi lehetőségek kiaknázására fordítsák.
Az uralkodói központok megerősödése és a városia¬sodás kibontakozása a XII—XIII. században döntő változásokat idézett elő a középkori kommunikáció folyamatában. Az egyház kulturális monopóliuma fel¬lazult. Ennek során a kolostori másolóműhelyek leha¬nyatlottak. Az egyetemi másalóműhelyek már hivatásos bérírnokokat alkalmaztak, iparszerű munkaszervezés¬sel. Az oklcvélírásban ha lassabban is, de szintén elő¬retörnek a világi írástudók.

A fejlődés érezhető, de éppen csak megindul: „A közép¬kor végi Európa írásbeliségét, mai fogalmainkhoz képest, általában véve még mindig úgy jellemezhetjük, hogy szakpá¬lyákhoz, notóriussághoz, hivatalnoksághoz vagy ipari-keres¬kedelmi üzemszükségletekhez fűződött, az írás emberei és a nagyközönség között még inkább szóbelire fordult az érint¬kezés” (Hajnal István).

A tanulatlan tömegek számára még sokáig egyedül az egyház biztosította az ismeretek folyamatosságát, a Szó és a látvány segítségével. A templomok freskói mondták el mindenki által érthető formában a hit alap¬tételeit. A könyv (a Biblia) sokszor feltűnik a képeken mint vallási jelkép, melyet a tömegek meg nem érthet¬nek, csak imádhatnak. Szóbeli iránymutatást az ige-hirdető adott, aki nemcsak a hit dolgaiban tájékozta¬tott, de világi kérdésekben is. A szóbeliséget és a ké¬pet kapcsolták össze a X—XI. században Dél-Itáliában született liturgiai tekercsek. Ezek hátulján festett ké¬pek vannak, amelyek sorra tárulnak a hallgatóság elé, amint a pap az olvasásban előrehalad.
E helyzet megváltoztatásának egyik fontos feltéte¬le, hogy a könyv mindenki számára elérhető legyen. A nagy példányszámú könyvkészítés technikai részét ol¬dotta meg GUTENBERG a XV század közepén, a könyv¬nyomtatás feltalálásával. Találmányának roppant si¬keréhez két lényeges feltétel kellett: igény a termék iránt, illetve a papír megismerése. A városok, falaik
között az egyetemekkel, biztos piacot jelentettek; így alakulhatott ki elsősorban rájuk alapozva a könyvke¬reskedelem rendszere. Sok viszontagság után a papír is eljutott Európába. A kínai találmányt a VIII. század¬ban ismerték meg az arabok. Ok hozták be Spanyolor¬szágba (XII. század), hogy innen egész Európában cl¬terjedjen. A lenvászon és pamuthulladék feldolgozá¬sán alapuló gyártás olyan anyagot biztosított az írás és a könyvnyomtatás számára, amelynek legfőbb előnye az olcsóság volt.

2.4.    Írásbeliség a középkori Magyarországon

A honfoglaló magyarság már ismerte az írást. Régi források és a fellelt emlékek a székelyekhez kötik el¬sősorban azt a rovásírást, amelyet egykor az egész magyarság használhatott. Valószínűleg a türköktől vettük át ezt a rendszert, amelyet a kereszténység megsemmisített, hogy helyébe a latin ábécét léptes¬se. A latin írásrendszer meghonosításában és a ma¬gyar nyelv sajátosságaihoz való idomításában nagy szerepe volt a királyi kancelláriának. Legelső latin betűs írásemlékeink az oklevelek; melyek létrehozá¬sában német földről érkező császári írnokok működ¬tek közre. A kancellária intézményét III. Béla kirá¬lyunk szervezte meg, megszüntetve a királyi kápolna ilyen irányú tevékenységét.
Ugyanezen időben indultak fejlődésnek a hiteles
helyek (káptalanok és kolostori konventek), melyek a lakosság jogi ügyeit írásban rögzítették. (Nyugat¬Európában ezt már ekkor közjegyzők végezték.) E te¬rületi vagy Országos hatáskörű szervek az okleveleket két vagy több példányban készítették, amelyekből egyet mindig megőriztek.
Magyarország a kulturális fejlődésben — némi idő¬beli késéssel — a nyugati mintákat követte. A nyugat¬tal való érintkezésben, információcserében jelentős szerepe volt az egyetemes hatókörű egyháznak, külö¬nösen a külföldön tanuló diákoknak. A nyugattal való kommunikációt jelentősen felgyorsította a könyv¬nyomtatás elterjedése. A XVI. században a legújabb gondolatokat néhány hónap múltán akár Erdélyben is olvashatták! Ez pedig nem csekély eredmény a közép¬kori állapotokhoz képest.

2.5. A hírközlés helyzete

A hírközlésben a középkor az ókorhoz képest semmi Újat nem produkált. Rossz állapotú utak, rablók aka¬dályozták a közlekedést. A híreket még mindig lovas futárok továbbították a címzetthez. A tudás megszer¬zése is nehéz: deákok rótták Európa Útjait, meghall¬gatásra érdemes mestert keresve. Marc BLOCH francia történész így vázolta fel az információáramlás korabe¬li helyzetét: „Nézőpontunktól függően, egyik pillanat¬ban úgy látjuk, hogy a feudális Európa civilizációja csodálatosan egyetemes, a másik pillanatban az em¬berek végletes elszigeteltsége tűnik szemünkbe. Az el¬lentét forrását mindenekelőtt a kommunikáció rend¬szerében kell keresnünk, amely kedvező az eszme-áramlatok nagy hatósugarú propagálása számára, de akadályozza a szomszédi kapcsolatok egységesÍtését célzó folyamatot.”


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!

Ezt olvastad már?
A jelrendszerek kialakulása

A jelrendszerek kialakulása. A beszéd és az írásbeliség Az ember...

Close