A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereso
Szint kereso
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Hazai fás társulások

VN:F [1.9.22_1171]
Értékeld
Beküldő: - Szólj hozzá
Szint: Közép Kedvencekhez
Megnézték:
10487
Nyomtasd
Dátum: 2007-12-18 Küldd tovább
  Letöltés

Hazánk legnagyobb része a lombhullató erdők övében fekszik. Az eredeti hatalmas erdőségek az elmúlt évszázadok emberi tevékenysége során jórészt mezőgazdasági területekké alakultak át. A hazai fás társulások közül a legnagyobb területet az ún. klimazonális erdők foglalják el. Elnevezésük onnan ered, hogy kialakulásukban a legfontosabb környezeti tényezők az illető terület éghajlati adottságai, főleg azok a csapadék és hőmérsékletértékek, amelyek a lomberdők biomjára jellemzőek. Élőhelyükön mindig zárótársulást jelentenek. Területükön biológiai produkciójuk tartósan a legtöbb szerves anyagot termeli. A klimazonális fás társulások legelterjedtebb típusai a cseres tölgyes erdők. Ezek 250 méter felett váltják fel az alföldi lösztölgyeseket és mintegy 400 méter magasságig zárótársulásként ez az erdőtípus alakul ki. Uralkodó fái a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. Lombkoronája laza szerkezetű, egyszintű, a fényt átengedi, ezért fejlett a cserjeszint és a gyepszint is. Jellemző fajok cserjék közül: húsos som, egybibés galagonya, fagyal; lágyszárúak közül: pillangósvirágúak, pázsitfüvek, fehér pimpó, baracklevelű harangvirág. Jellegzetes állatok: gyászcincér, szarvasbogár, erdei szemeslepke, énekes rigó, vörösbegy, ökörszem, kakukk, mátyásmadár, erdei pocok, mogyorós és nagy pele, őz, szarvas, vaddisznó.

400 méter felett és a Dunántúl csapadékos részein a cseres tölgyeseket kettős lombkoronaszintű gyertyános tölgyesek váltják fel. A felső lombkoronaszintet a magasra növő kocsánytalan tölgy, az alsó lombkoronaszintet az alacsonyabb gyertyán képezi. A kettős lombkoronaszint sokkal zártabb, mint a cseres tölgyes erdők lombja, kevesebb fényt enged át, ennek következtében a cserjeszint fejletlen és a gyepszint is szegényes. Kilombosodás előtt azonban igen gazdag kora tavaszi aspektus jellemzi odvas keltikével, bogláros szellőrózsával, galambvirággal és salátaboglárkával. A gyertyános tölgyesek állatvilága részben a cseres tölgyesek, részben a bükkösök fajaiból kerül ki.

A bükkösök a hegyvidékeken mintegy 600 métertől váltják fel zárótársulásként a gyertyános tölgyeseket. Uralkodó fafajuk a bükk, amely magasra nő, koronája zárt, teljes kilombosodás után a fénynek csak elenyésző töredéke jut el a talajra, ezért cserjeszintje nincs és gyepszintje is fajokban szegény. Jellegzetes állatai a védett havasi cincér, a T-betűs pávaszem és a bükkfapohók lepke.

A közép európai magashegységekben 800-1000 méter felett a bükkösök helyett megjelennek a fenyvesek. Uralkodó fajuk a lucfenyő. Hazánk éghajlati adottságai nem kedveznek fenyvesek kialakulásának, így természetes lucfenyvesek csak az Alpokalján találhatók. A fenyvesekre aljnövényként jellemzőek a mohák, zuzmók és gombák. Az erőltetett fenyvesítés hosszú távon káros lehet, mert a le nem bomlott avar megváltoztatja az élőhely termőtalaját így az az eredeti természetes társulás befogadására alkalmatlanná válik.

A klimazonális erdőtársulások egy-egy, számukra kedvező területen alacsonyabb tengerszint feletti magasságon is megjelenhetnek. Ilyenkor extrazonális erdőkről beszélünk (pl. Budai-hegység). Azokat az erdőket, amelyek kialakulását nem a klimatikus viszonyok, hanem valamilyen egyéb tényező, pl. a talajviszonyok, a talajvízszint és a vízellátottság mértéke határozza meg, intrazonális erdőknek nevezzük. Alapvetően a vízellátottság játszik szerepet az árterek erdői, a puhafa ligeterdők, a keményfa ligeterdők és a láperdők kialakításában.

A ligeterdők a folyók és a vízfolyások parti területein alakulnak ki. Az alacsonyabb árterületeket évente akár többször is tartós víz boríthatja. Talajuk tápanyagokban gazdag öntéstalaj. Lombkoronaszintjüket elsősorban fűz és nyírfajok alkotják. Cserje és gyepszintjére a következő fajok jellemzőek: hamvas szeder, ligeti szőlő, komló, nagy csalán, ragadós galaj. Magasabb területeken megtaláljuk a kocsánytalan tölgy, a magyar kőris és a vénic szil alkotta zárótársulást. Gyepszintjében tavasszal sok a hóvirág, a tavaszi csillagvirág és később a gyöngyvirág.

A láperdők lefolyástalan medencékben és folyók holtágai mentén képeznek állományokat. Lombkoronaszintjükben az enyves éger az uralkodó. Az enyves éger mellett magyar kőris, esetleg nyír, a cserjeszintben a kutyabenge jellemző. A magasabb hegyvidékek égerláperdőinek védett növénye a mocsári gólyaorr. A liget és láperdők jellemző állatai: borostyánkőcsiga, ligeti csiga, diócincér, remetebogár, fekete gólya, szürke gém, kárókatona.

Az alapkőzet minősége alakítja a homoki erdőket. A homoki erdő a homoki szukcesszió zárótársulása. Jellemző faja a kocsányos tölgy. Gyepszintjében sok a gyöngyvirág. A buckatetők száraz, meleg lejtőin jellemzők a nyáras borókás társulások.

A molyhos tölgyes erdők különböző típusú társulásaiban uralkodó fafaj a molyhos tölgy, a lombkorona alatt rendkívül gazdag cserjeszinttel és lágyszárú virágos növényekkel (például húsos som, sajmeggy, husáng). Jellegzetes állatai: virágbogarak, díszbogarak, lágybogarak, lepkék és hártyásszárnyúak.

A domborzati viszonyok alakítják a törmeléklejtő erdőket, melyeket a meredek, sziklás hegyoldalakon találunk. Állományalkotó fák a magas kőris valamint a kis és nagylevelű hárs. Fontos szerepük van a talaj védelmében.

 


 

Facebook hozzászólok

Facebook hozzászólók

Hozzászólok

Ha szeretnél hozzászólni, lépj be!


Hozzászólások (2)


Ezt olvastad már?
Bélhormonok

Mintegy 99 % vízből áll, s 1 %-nyi szervetlen anyagokból...

Close