- a harmincas években M. ismét a falusi és városi szegénységet vette témájául
- ijesztő elmaradottság, babonás hiedelmek
- a cím is feszültséget kelt: olyan világot készít elő, amely nem csak műveletlen, idegen, hanem kegyetlen, embertelen is
- a novella és az elbeszélés határán áll
- az 1. és a 3. rész balladaszerű, a 2. pedig népmesére emlékeztet
- szereplői gazdag parasztok (saját nyáj)
- a pásztorok élete távol esik a civilizációtól
- történelmi időn kívül élnek (megállt az idő a világukban)
- a novella folklór gyökerei: Megölt havasi pásztor c. ballada + A bárányka c. ballada
- minden szónak, gesztusnak nagy a jelentősége, a hallgatás mögött fenyegetés, a szavak mögött kétértelműség rejlik
- a pusztán a kutya pótolja az emberi kapcsolatokat ( a juhász és a puli megértik egymást)
- a tárgyak szerepe és súlya nagyobb (szíj, kalap, vadkörtefa9
- a szigorú szokások, előítéletek érvényesülnek: Bodri juhász bizalmatlan a „városfélékkel”, míg a „pusztabéliekkel” nem
- a vörös juhászt a szíj készteti vallomásra (ősi, pogány hiedelem, babona), a szíj a lelkiismeret szimbóluma
- a novella nyelve eszköze a jellemzésnek (hiteles népnyelvet teremt)
- hasonlít a népballadákra: ismétlések, kihagyások
- a ritmus állandóan változik
- a körülményesség a gondolat elleplezését szolgálja, a kétértelműség ironikusan hat
- a cím kétértelmű: nem csak a rablógyilkosok barbárok, hanem az egész megrekedt, megmerevedett pásztorélet
- az elbeszélő mindvégig személytelen, nem ítélkezik
- az ítéletet a vizsgálóbiztos szájába adja (a novella utolsó, leghangsúlyosabb szava)
- a fokozatosan kibontakozó, drámai felépítésű cselekményben ismételt váltások vannak
- mindegyik egységnek megvan a maga feszültségíve
- 1. rész: A puli jelzi a közelgő veszélyt, a hallgatás fokozza a feszültséget, a tetőpont a gyilkosság
- a novella végén a vizsgálóbiztos igazságot szolgáltat, de megoldódott ezzel bármi is?
- a ridegpásztorok társadalmon kívüli, kultúra alatti világa termelte ki azt a kannibál erkölcsöt, amellyel a veres juhász és társa lelkifurdalás nélkül agyonveri Bodri juhászt, 12 éves fiát és kutyáját (érzéketlen szörnyetegek)
- a gyilkosság oka a rablás, a vagyonszerzésnek ez az ősi módja
- tömören, egy-egy vonással rajzol embert, helyzetet, érzelmi állapotot
- jóságos és hűséges felesége a népmesék lehetetlent is legyűrő hőseként keresi férjét és fiát ( a hűség, szeretet, kitartás szimbóluma)
- Bodri juhász és családja is barbár viszonyok között él, emberhez nem méltó körülmények között, de belőlük nem veszett ki az emberség
- A hagyományos erkölcsi kategóriák érvénytelenek (egyszerűen nem ismerik, elfelejtették őket)
- Társadalomkritika: hogyan létezhet a 20. század 30-as éveiben olyan embercsoport, amelyet nem érintett meg a civilizáció
- riportszerű, tárgyilagos írásmód (szociográfia irodalom)
- M. visszatérő témája az elmaradottság, a szegénység, a babonák világa, a falu és tanya ábrázolása
- Az emberek az életmódjuk által lealacsonyodnak az állati szintre
- A gyerek is ugyanolyan, mint az apja
- A puszta teljesen kihalt: nincs civilizáció ,nincsenek emberi érzések
- 1 rész: expozíció: megérkeznek veres juhászék
bonyodalom: veres juhász meg akarja kapni a szíjat, Bodri juhász nem adja
tetőpont: a gyilkosság
megoldás: temetés, vacsora
- 2. rész: expozíció: az asszony elindul otthonról
bonyodalom: nem találja a férjét
kibontakozás: keresés
tetőpont: a puli megtalálja a kalapot
megoldás: Szegedre viszik a szíjat
- 3. rész: expozíció: kihallgatás
bonyodalom: nem ismeri be, pedig tudja, hogy fel fogják akasztani
kibontakozás: vita
tetőpont: meglátja a szíjat
megoldás: beismeri
- balladaszerű: kihagyások, balladai homály
- nyelve: utánozza a parasztok beszédmódját (tájszavak
úgy beszélteti hőseit, amilyenek (valóságtükröző szándék)
hangalak, szókincs
- a szíj fordulópont mind a három részben
- a dialógusok nagyobb szerepet kapnak, mint az elbeszélt részek

- Tiszacsécsén (Tiszaháton) született, apja paraszt, anyja papleány
- A kétfajta családi hagyomány nagy szerepet játszott társadalmi érzékenységének, falu képének kialakulásában
- Debreceni évei alatt vállal először újságírói munkát + első elbeszélése
- Pesten 1903 végétől Az Újság napilap munkatársa
- Pályakezdését hosszas készülődés jellemzi, nehezen talál saját hangjára
- A Kisfaludy Társaság megbízásából több népdal- és népmesegyűjtő utat tesz a Tiszaháton
- Az induló Nyugat munkatársai közül egyedül ő ismeri a falusi-paraszti világot
- Időbe telik, míg szakítani tud a kor uralkodó falu-képével, a tréfás-adomaszerű és az érzelmes-idillikus ábrázolással
- A Nyugatban közölt Hét krajcár c. novella majd elbeszéléskötet megjelenése híressé teszi és összebarátkozik Adyval
- Ady: Móricz félig kisúri hősei a magyarság erejét és akaratát példázzák, s azt a reményt keltették, hogy képes kiverekedni magának a demokráciát
- Móricz magáról: Én kíméletlen és lelkiismerettel eltöltött vádlója voltam az elmúlt időknek,…
- Mindketten a magyar Ugar nyomorúságának kifejezői és ostorozói (elmaradottság, fullasztó légkör), de M. szemhatára nem terjedt túl az Ugaron
- Kassák Lajos: reális viszonylatokban lát mindent, arra törekszik, hogy a maga valóságában mutassa meg előttünk a világot
- művei kiváltották az irodalmi körök elismerését, ugyanakkor széle közönségsikert is arattak
- újszerűsége: témaválasztás, problémaérzékenység, ábrázolásmód, stílus
- művei egyidejűleg líraiak és drámaiak (kiélezet konfliktusok, határozott vonalvezetés, feszes szerkezet)
- hősei különleges egyéniségek, mély érzelmekkel, erős szenvedélyekkel, nagyratörő vágyakkal
- a fojtó környezetből kitörni akaró hősöket azonban visszahúzzák a körülmények, hibáik
- a főhős ábrázolása, külső-belső jellemzése árnyalt (indítékok, vágyak, ösztönök)
- lassan érlelődő művész volt, harmincéves koráig kereste magát, mondanivalóját, kifejezőkészletét
- teológiát, jogot, bölcsészetet tanul: tágítja világismeretét és műveltségét
- felismeri, hogy azt a világot, amelyet pesti írótársainál sokkal jobban ismer, kell könyörtelen igazságigénnyel ábrázolnia
- hiteles társadalomkép, mivel hiteles alakok magatartásán keresztül bontakozik ki
- a legnagyobb magyar novellisták egyike
- bemutatja a magyar valóság körképét
- novelláival robban be az irodalmi életbe
- két réteget mutat be: paraszt, gentri
- első korszaka (1908-1919): – a Hét krajcár c. novella megjelenésével kezdődik
- hangja szenvedélyesebb
- korai regényeiben, novelláiban még inkább a
naturalizmus dominál
- pl.: Sárarany (1910), Az Isten háta mögött (1911),
A fáklya (1917)
- második korszak (húszas évek): – új témák:
- gyermekkor (Légy jó mindhalálig (1920), Forr a
bor (1931)),
- történelmi múlt (Az Erdély-trilógia),
- a 19. sz. végének dzsentri-világa (Úri muri (1927), Rokonok (1932))
- harmadik korszak (30-as évek): – visszatér a parasztábrázolás téma
- drámaiság és balladai hangulat a jellemző, később
realizmus
- objektív, riporteri stílus
- téma: a pusztai élet, a ridegpásztorok világa, a
falusi nyomor, babonák

Aranyról szokás úgy beszélni, mint a „ballada Shakespearejé”-ről. „A legmagyarabb költő” (Németh László) egyéniségéhez, művészi hajlamához valóban közel állt ez a műfaj, amit az is bizonyít, hogy egész pályáját végigkíséri a ballada.
Egyetértőleg idézhetjük Riedl Frigyes és Barta János véleményét:„Remekmű akkor keletkezik, ha valamely nagy tehetség megtalája a tehetségének leginkább megfelelő műfajt és tárgyat.” (Riedl) „Azt a műfajt és tárgyat kell megtalálni, amely kora életviszonyaiból természetesen sarjad ki.” (Barta János)
Valóban Arany ballada iránti érdeklődése és a kor balladakultusza szerencsésen talál egymásra. A ballada kedveltségét az is jelzi, hogy a Kisfaludy Társaság egymás után három évben is (1837, 1838, 1839) balladapályázatot írt ki. Arany elméleti írásokban is foglalkozik a balladával, de mégis azt tekinthetjük a legfontosabb eredménynek, hogy a hazai és a külföldi népballadák ösztönzését felhasználva magas színvonalon aknázta ki a műfaj lehetőségeit.

1. Bevezető:

Arany életműve 3 pilléren nyugszik:
- verses nagyepikai művek (elb. költemények, eposzok);
- a verses kisepikai művek ( balladák, románcok),
- lírai művek.

2. A ballada műfaja a népköltészetben is ismert, ám Arany a világirodalmi szintre emelte. Jelentőségét méltatja, hogy a balladaírás Shakespeare-jének nevezik. A műballadák a romantikában váltak népszerűvé. Goethe, Schiller, Kölcsey, Vörösmarty is próbálkozott vele, ám Arany mindegyikőjüket felülmúlja.

3. A műballada a népköltészetből került a műköltészetbe.
Jellemzői:
- az epikai műnem műfaja – tragédia versben elbeszélve,
- epikai-lírai és drámai elemek is találhatók benne,
- szűkszavú párbeszédek és elbeszélő részek vált. benne,
- eszköze a sűrítés, tömörítés, kihagyás, elhallgatás, szaggaotottság,
- balladai homály.

4. Aranyra hatottak a népballadák (főleg székely és skót) és a reformkoti műballadák is.
Témabeli forrásai: széles körből merít (pl. újsághír, néphagyományok, tört.írók művei, személyes élméyek).
Jellemző rájuk a romantikus dráma tragikumfelfogása:
- a hősök tragikus vétkük miatt buknak el,
- vagy élőhalottként hordozzák lelkükben a vétkük súlyát,
- jell. a bűn és bűnhődés elve.

5. Csoportosításuk többféle rendezőelv szerint történhet:

1. Keletkezés helye szerint:
nagyszalontai, nagykőrösi, pesti, budapesti balladák.

2. Téma szerint:
parasztballadák (A hamis tanú, Tengerihántás),
történelmi ball. (V.László, Szondi két.., Mátyás anyja),
romantikus ball. (Tetemrehívás, Éjféli párbaj),
nagyvárosi ball. (Hídavatás, Párviadal).

3. Szerkezeti megoldás szerint:

egyszólamú – egyenesen előrehaladó cselekményvezetés: (A walesi bárdok, Zács Klára)
többszólamú – jellemzi a szaggatottság, térben és időban párhuzamos történések: (Szondi két…, V. László)
egyszólamú , de körkörös szerkezetű balladák – a befejezésben a kezdő képsor visszatér ( Ágnes asszony).

A műfaj a XVIII. század második felétől vált egyre népszerűbbé. Nálunk Greguss Ágost: A balladáról c. könyvének megállapításai bekerültek az irodalmi köztudatba. Híres definíciója szerint a ballada „tragédia dalban elbeszélve”. A ballada tehát a három irodalmi műnemet egyesíti, talán ezért is kedvelte a romantika korának embere. Gyulai Pál is ír erről, amikor azt vallja: „A balladát nem ismerte, vagy legalább nem művelte a classicai kor, mely nem kedvelte a vegyes műfajokat. Egészen modern műfaj ez, melyet a műköltészet mindenütt a néptől vett át.”A ballada modernségére, a XX. századi irodalomra gyakorolt hatására Imre László is felhívja a figyelmet: a nyelvi eszközök teherbíró képességének maximális kihasználása nemcsak a ballada, de a XX. század irodalmának céljaként is megfogalmazható.
A ballada verses kisepikai, nép- és műköltészeti műfaj.

Az eseményeket, előzményket, okokat nagyrészt drámai párbeszédekből és lírai monológokból ismerjük meg. Cselekménye sűrített, a lényeget emeli ki, gyakran egyetlen jelenetre összpontosít, másrészt mindent elhagy, ami a lényeg szempontjából nem nélkülözhetetlen. Így előadásmódja szaggatott; az időbeli kihagyások, a térbeli váltások, az elhallgatás egyaránt jellemzi. A műfaj lényeges vonása, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotokban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. Legjellemzőbb témái a hűség és hűtlenség, féltékenység, házasságtörés, általában a szerelem problémái. A drámai építkezés leggyakrabban tragikus jellegű, nem kivételes azonban a komikus sem.

A népballada kései műfaj, a középkor végén jelent meg, a legrégibb feljegyzések a 15. századból valók. Csak énekes formában élt, gyakori külső jegye a sor- és versszakismétlés. Európa közös népköltési műfaja. Az ún. régi stílusú balladák a 19. század előtt keletkeztek, s megőrizték a műfaj klasszikus jellemzőit, a három műnem elemeinek jelenlétét, a tisztán tragikus vagy komikus jelleget (Júlia szép leány, Kádár Kata, Kőműves Kelemenné, Görög Ilona). Az új típusú balladák fénykorukat a 19. században élték, elsősorban a betyárballadák voltak gyakoriak (Angyal Bandi, Sobri Jóska, Rózsa Sándor).

A ballada iránti érdeklődés a folklórkultusz függvényében, a (pre)romantika korától jelentkezik. A romantikus műballada-szerzőknek főleg a dán és skót népballadák szolgáltak mintául (ezekben sok a tündéries és a hősepikai elem), a spanyoloknál a románcos jellegű változat volt a meghatározó.

Ágnes asszony

Az elején csak sejthető a bűn. Arany a megőrülés belső folyamatát festi meg.
A walesi bárdok
A legenda szerint: 1857-ben Aranyt felkérték, higy írjon verset a Mo.-ra érkező uralkodópár üdvözlésére. Ő ehelyett megírta A walesi bárdokat. Később bebizinyították, hogy később kellett keletkeznie. 1863-ban jelent meg “ó-angol balladának álcázva”.

V. László

50-es évek, nagykőrösi ballada, történelmi tárgyú, Hunyadi balladakör tagja, kétszólamú, igaz, hogy a második szál csak az 5. versszakban kapcsolódik be. Arany lelkiismeretrajzoló hajlama érhető tetten benne.
Történelmi alapja:
V. László büntetlenséget ígért, de elfogta H. Mátyást és kivégezte H. Lászlót.
Balladai homály: az egyes szereplőket csak megszólalásuk után ismerjük meg. A cselekményt természeti képek szakítják meg.
A kezdeti természeti kép is homályos, megadja az alaphangulatot. Utal a szabadságharcra és az azt követő Haynau- és Bach-korszakra.
László: elbukott szabadságharc,
Mátyás: elfojtott remény, elnyomás.
Kanizsa és Rozgonyi fogsága: a költők, írók, politikusok nagy része börtönben ült.
Megszöknek és megváltozik a természeti kép is.
Arany fokozza a király állapotának zaklatottságát. Fél, üldözési mánia, hallucinál. Megkettőzi az őrséget, de Kanizsa és Rozgonyi megszöktek. Összehasonlítja a király alaptalan és a menekülők (Kanizsa és Rozgonyi) jogos félelmét. Utalás László mérgezésére.
A ballada zárlata: meghalt a király, majd jön Mátyás a jobb jövővel. Biztatást, reményt kíván nyújtani a fásultságba süllyedt, megfélemlített nemzetnek.

Tengeri-hántás

Többszólamú ballada, tengerihántás közben beszélik el Tuba Ferkó és Dalos Eszti történetét.
A Vörös Rébék
Tetemte hívás
Alapja az a középkori hit, mely szerint a halott sebe újra vérezni kezd gyilkosa jelenlétében.

ŐSZIKÉK

• 1856-ban kapott Gyulai Páltól egy kapcsos könyvet
• ebbe írt 1877 nyarán a Margitszigeten
• nem a nyilvánosságnak írt, még a családja elől is titkolta
• népi és babonás hiedelmek, pillanatnyi lelki benyomások

Arany János életének utolsó részében, 1877 júliusában írta ezt a művét. A költő eme pályaszakaszában írt költeményeit már túl személyesnek érezte ahhoz, hogy publikálja őket. Ezeket a műveket egy kockás kis füzetben gyűjtögette, amelyet Gyulai Páltól kapott ajándékba, aki Aranynak nagyon jó barátja volt. A gyűjtemény utolsó darabjának szánta az Epilógus címet viselő alkotást.
Az epilógus szó latin eredetű, utószót jelent, tehát a cím rendeltetésének megfelelő.
Többféleképpen is értelmezhetjük. Lehet a kötetet lezáró vers, de ugyanakkor lehet a saját életét lezáró mű is, tehát létösszegző költemény. Megfogalmazza benne azt a mindenki számára sajnálatos, szinte közhelyszerűnek tekinthető mondatot, hogy eljárt felette az idő:

„Az életet már megjártam”

Arany János békés életet élt, soha nem vonzotta őt a fényűzés, mindig csak a béke és szeretet volt fontos a számára. Nem foglalkoztatták a földi hívságok:

„Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se irigyeltem.”

Az eddig eltelt éveket nem értékeli csak pozitívnak, illetve csak negatívnak. Úgy gondolja, hogy jó és rossz dolgok egyaránt kijutottak neki az életben:

„Az életet, ím megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve kevesebbet.”

Az, hogy néha kevesebbet kapott az élettől, köszönhető volt az akkori politikai helyzetnek is. Az elmúlt 10 évváltozásokat hozott a magyar nép életében. A Kiegyezésnek fontos szerepe volt a politikai költészetben is. A Kiegyezés előtt lévő bizonytalanság legjobban Aranynak a Magányban című versében követhető. Itt már megfigyelhető az októberi diploma és a februári pátens okozta hatás is. 1877-ben azonban mindez már múltnak tekinthető, és biztos tényként kezelhető. Arany János életművének elismeréseként a király kitüntetést ajánlott fel neki, amelyet ő nem fogadott el. Erre írta kis humoros költeményeit, amelyek a Mondacsok elnevezést kapták. Ezekben rengeteg szójátékkal találkozhatunk. (Pl. méltóság).
Ez a felajánlott kitüntetés is megjelenik az Epilógusban.

„Ada címet, bár nem kértem,
S több a hí-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.”

Arany leírja, hogy milyen öregkort képzel el magának:

„Munkás, vidám öregsége,”

Nyugodt, békés munkával eltöltött öregkorra vágyik.
A költemény alapvetően a romantika korstílusához áll közel. Ezt legjobban a 13. versszak támasztja alá, amely egy idillt ábrázol, hogyan képzeli el hátralévő éveit:

„Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.”

Arany is az intellektuális költők közé sorolható. Ő is felhasználta műveihez a mitológiát, amelynek ismerete nélkül a 9. Versszak nem igen érthető teljes mértékben:

„Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.”

Nessus a görög mitológiában egy kentaur, akinek a foglalkozása révész. Egy házaspárt kellett volna átvinnie a túlpartra. A szép fiatalasszony úgy megtetszett neki, hogy megpróbálta elrabolni. A férj mérgezett nyilával halálra sebezte a kentaurt. Nessus haldokolva azt a tanácsot adta a feleségnek, hogy fogja fel kiömlő vérét, és ha férje valamikor hűtlen lesz hozzá, a vérrel kenje be ingét, s ezzel újraélesztheti szerelmét.
A költemény hangvétele szomorú, mivel az elmúlás gondolatával kell megbirkóznia a költőnek. Mindenki tudja, hogy ez lesz a sorsa, mégis nehéz elfogadni azt. Arany inkább elégedetlen a sorsával, hiszen rengeteg mindent várt még rá az életben. Úgy érzi, hogy vágyai is beteljesületlenek maradtak:

„Mily temérdek munka várt még!.
Mily kevés, amit beválték
Félbe-szerbe
S hány reményem hagyott cserbe!!.”

Az embernek öregkorára értékrendszere is megváltozik. A fiatal Arany a forradalom tüzében égett 31 éves korában. 1877-ben 60 évesen pedig békés, nyugodt öregkort képzel el. Láthattuk hasonlót Petőfinél is: ő is a hősi halált hirdette, ugyanakkor van olyan verse, amelyben unokái körében, mint büszke nagypapa üldögél, és mesél nekik.
Arany János költészetének fontos eszköze, hogy azokat a szavakat, amelyeket ő kulcsfontosságúnak tart, dőltbetűvel írja. (Másik ilyen eszköze a lábjegyzet, mint például A walesi bárdok című költeményében.) Az Epilógusban egyetlen dőlt betűvel kiemelt szó található, a „független”. Ez a kornak is talán a legfontosabb szava volt: az ország függetlenségének problémája politikai küzdelemmé nőtte ki magát. A félbehagyottnak tűnő mondatok, amelyek végén 3 pont található, szintén a romantika stíluseszközei közé sorolhatók. A sejtelmességet, a sejtetést szolgálják.

„S hány reményem hagyott cserbe”.
vagy
„Hol mit kezdtem, abban véget.”

Úgy érzi, hogy a független Magyarországon a költőknek is jobb sorsa lett volna. A cenzúra eltörlésével sokkal több mindent kimondhattak volna, ugyanis tudjuk, hogy egy ország költészete sokban befolyásolhatja a nép gondolkodásmódját. Arany az apró örömökre szeretné építeni életét, ő azokkal is megelégedne, soha nem vágyott nagy dolgokra.

„Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.”

A mű elégikus hangvételű, hiszen az érzelmek dominálnak benne, és a vers az elégiára jellemző módon megnyugvással zárul. Az egyes szám első személyű fogalmazásmód is lényeges: ez teszi a művet bizalmassá. Ez a bizalmasság az egyik oka, hogy Arany nem akarta „közszemlére” bocsátani a gondolatait. A költemény páros rímelése is a nyugalmat sugározza, amely kapcsolatba hozható egyfajta belső nyugalommal, megelégedéssel. Tudja, hogy több mindent is elérhetett volna, de már azzal is tisztában van, hogy most már élete utolsó szakaszát éli, amikor már nem biztos, hogy képes világmegváltó tettekre.
A legutolsó versszak a többitől eltérően 5 soros. Talán még felgyülemlettek benne olyan gondolatok, amelyek nem fértek bele a szabályos 4 sorba (romantika). Ez a korstílus szakít a klasszicizmus által előírt szabályossággal.
Az utolsó strófa összegzi az egész vers mondanivalóját. A madár szimbólum a nép sorsára vonatkoztatható. A nép is rab, csakúgy, mint a madár a kalitkában.

„Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyom?”

Bár már elért a nép némi szabadságot, de még mindig nem olyan erős a szárnya, hogy repülni tudjon. A legvégső költői kérdés nyitva hagyja a verset, a választ mindenkinek magában kell megfogalmaznia. Az elmúlás gondolata sok költőt foglalkoztatott a világirodalomban. Már az ókorban is a „carpe diem” filozófiáját hirdették a földi lét rövidsége miatt. Egészen a kortárs irodalomig „kitolható” ez a téma, hiszen mindenkit foglalkoztat az a kérdés, hogy mi végre vagyunk itt a Földön?
Arany János Petőfi Sándor személyében nagyon jó barátját vesztette el, ezért is érintette érzékenyen a halál gondolata. Ez a veszteség nagyon sok művében megjelenik, szerepet kap például A walesi bárdokban is.

„Emléke sír a lanton még-„
illetve Az ősszel című művében.
„Emlékhalom a harc fián,”

Arany Jánosnak legjobban az fáj, hogy temetetlenül maradt a harctéren Petőfi. A negatív emberi tulajdonságok egyike is megjelenik az Epilógusban, az irigység. Valószínűleg ez a legnegatívabbnak tekinthető dolog Arany szemében:

„Kik hiúnak és kevélynek-
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irigy nélkül még ki látott?”

Itt is megfigyelhető a költői kérdés szerepe, amely megválaszolásra vár az emberek lelkében.
Azért fontos a költészet szerepe, most hátha elgondolkodtatja az embereket a hibáikon, és ha azok megjavulnak, az egész társadalom fejlődhet általa. A végső nyugalmat kizárólag a halál hozhatja Arany szerint.
A költemény nyelvezete a mai kor embere számára némiképpen furcsának tűnhet, hiszen régies kifejezéseket találhatunk benne: „legfölebb”, „félbe’-szerbe’”, s a szórend is az akkori kor nyelvezetéhez igazodik, ma már más sorrendben használnánk ezeket a szavakat.
A mű stílusát a verbalitás jellemzi, tehát az igék száma magasabb, és a mondanivaló számára jelentősebb, mint a névszóké.
A verselés az antik költészet hagyományaiból is merít. A költői kérdések gyakori előfordulása gondolkodásra ösztönöz. Arany János „Őszikéi” fontos szerepet játszottak költészetében, hiszen itt már az idősödő Arany gondolatait ismerhetjük meg. Mindenképpen megfigyelhető az évek során összegyűjtött élettapasztalat megosztásának vágya.

E mű, Arany János egyik talán legismertebb, leghíresebb alkotása. Keletkezésének különös történelmi háttere volt. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kegyetlen leverése után következett hazánkban a Bach-korszak. Az ország vérben állt, a nép rettegett a megtorlástól és gyűlölte az osztrákokat. Nem bocsátotta meg Ferenc Józsefnek az aradi tizenhármat. 1857-ben az ifjú osztrák császár első ízben jött Magyarországra, és az ország legnagyobb költőjét, Arany Jánost kérték fel, hogy írjon egy dicsőítő verset az uralkodóhoz. A költőben még élt barátja, Petőfi Sándor emléke, aki a hazáért halt hősi halált, így visszautasította a felkérést. A zsarnok elnyomóhoz írt dicsőítő vers meggyalázta volna az elnyomás ellen küzdő barát emlékét. Helyette inkább megírta A walesi bárdokat, aminek elsődleges célja a nép elnyomás elleni lázadozásának ébrentartása és a csüggedők bátorítása volt.
Arany a szabadságharc leverése után a kétségbeesés mély szakadékéba zuhant, és nem látván más kiutat, fel akart hagyni az írással. Az 50-es évek elején viszont felismerte, hogy feladata az elfáradt nemzet bátorítása. Ráébredt, hogy neki, mint költőnek az a dolga, hogy a remény sugarát időről-időre felvillantsa az emberek szeme előtt. Így hozzálátott e feladat betöltéséhez és legméltóbb műfaji formának az általa tökéletesített műballadát találta.
Költészetében sok példát találunk zsarnokgyűlöletére. Ilyenek például az 50-es évek elején írt balladái az V. László, amelyben az esküszegő király megbűnhődik, vagy a Szondi két apródja, melyben viszont a két hűséges apród inkább vállalja a börtönt, minthogy gazdájuk gyilkosának szolgái legyenek. Végül pedig felszólítják a zsarnok dicsőítésére, mely annyira ellentmond a költő erkölcsiségének, hogy inkább vádló hangú sötét képet fest, mintsem dicsőíti a császárt. Mintegy hitet tesz ismét (akárcsak a Szondi két apródjában) amellett, hogy egy igaz hazafi, egy költő, akinek feladata az elcsüggedt népben a hit élesztgetése, sohasem hódolhat be a zsarnoknak, a nemzet elnyomójának, leigázójának.
A ballada valós eseményt dolgoz fel. I. Edvárd angol király 1277-ben leigázta Wales tartományt, ami addig önálló volt, őslakói a kelták irányították. A legenda szerint az uralkodó 500 népénekest kivégeztetett, mert nem voltak hajlandók a leigázó zsarnokot éltetni énekükkel. Szinte kísérteties a hasonlóság a XIII. századi események és az 1850-es évek magyarországi történései között.
Ez a ballada szerkezeti szempontból három fő részre osztható. Mint a népi balladáknál, itt is a különböző részeket ugyanaz a gondolat vezeti be:

“Edwárd király, angol király
Léptet fakó lován”

Kivétel az utolsó szakasz, ahol a nyugalmas léptet szó helyett a vágtat szót használja a költő, ezzel is kifejezve a zsarnok király sietségét. Az első részben a meghódított Walest mutatja be a szerző párbeszéd formájában. A király gunyoros kérdéseire talán egy walesi nemes válaszol szavaiban mély fájdalommal:

“Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.”

E két utolsó sort az úr inkább csak magában suttogja, nem a zsarnok fülének szánja. A második részben a végzetes lakoma történéseit ismerjük meg. Az urak igyekeznek a királyt minden jóval ellátni, de a király arra éhezik, hogy valaki harci tetteit dicsőítse. Azonban ilyen ember nem él ebben az eltiport, leigázott, porig rombolt tartományban, hisz mindenki gyűlöli a királyt, amiért szabadságuktól megfosztotta őket. A három bárd alakja három költőtípust szimbolizál. Az első megfontolt “fehér galamb, ősz bárd”, aki öregesen beszél, s habár nem fiatal szavai mégis fenyegetőek: “Te tetted ezt király!” Mintha a levert magyar szabadságharcot követő véres megtorlás és az elnyomás ellen szólna. A második fiatal, romantikus “ifjú bárd”. A maga romantikus módján énekel, lágyan, nincs benne fenyegetés csak panasz és fájdalom. A harmadik középkorú férfi lehet, aki erőteljes és kemény. Nincs szavaiban lágyság csak vád és átok, nem siránkozik, inkább felelősségre von:

“Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly walesi bárd.”

…

“Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng walesi bárd.”

A harmadik fő részben a szinte őrjöngő királyt látjuk. Bennem felmerült a kérdés, hogy vajon valóban megőrült-e vagy sem? A bárdok éneke zeng fülében, kiket kegyetlenül lemészároltatott, talán felébredt ebben a kegyetlen zsarnokban a bűntudat? A bárdok mégis diadalt arattak, méghozzá erkölcsi diadalt és egész Wales győzött. A máglyára menő igazak éneke Londonig elhallatszott, hogy a király fülében csengve bosszút álljon a lemészároltakért.
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:

“Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.”

Arany e művét ugyanabban a versformában írta, mint Vörösmarty a Szózatot. A versszakok két három- és két négylábas sorból állnak, ahol a jambus verslábak spondeusokkal váltakoznak. Ez egy bizonyos lüktetést és darabosságot kölcsönöz a balladának, amitől még jobban érezhetővé válik a drámai hatás. Csak a páros sorok rímelnek, viszont sok belső rímet is találunk: “Körötte csend, amerre ment…” Egy másik pontján a műnek a szórendet cseréli fel:
“Ötszáz, bizony dalolva ment
Lángsírba welszi bárd:”

A walesi bárdok jellegzetes ballada. A történet kettős tragédiával ér véget: a vértanúhalált halt bárdok tragédiája és a bűnhődő királyé. Így talán jobban illett a balladák komor hangulatához. Sok párbeszéd szerepel a műben, ezáltal töredékessé válik, ami fokozza a drámai hatást. A sok élőszavas beszéd drámaivá teszi (akárcsak egy színházi dráma), a ballada líraiságát a kavargó érzelmek adják.
Legfontosabb költői eszköze a fokozás, a különböző részek között az ismétlődő szavak növelik a feszültséget a művön belül.
Bár már sokszor elmondtam, hogy valójában mi célból íródott ez a ballada, szeretném összefoglalni. Azokban az időkben, a szabadságharc után a kétségbeesés erőt vett az embereken, úgy látták nincs többé kiút az elnyomásból. Arany feladatának tekintette, hogy az elcsüggedt embereknek ismét reményt adjon, így egy középkori legendával szemléltette az ország akkori helyzetét. Ahogy A walesi bárdok utolsó strófáiban megbűnhődik a zsarnok király, úgy fog bűnhődni a Magyarországot elnyomó uralom is, sugallja a ballada.
Természetesen arról szó sem eshetett, hogy e ballada megszületése után rögvest megjelenjen nyomtatásban. Erre nem volt lehetőség, hiszen az önkényuralom éveiben még szabad folyóirat sem volt. Egy pár év elteltével, mikor a nemzet kezdett magához térni, és kiújultak a politikai harcok, Arany azonnal megjelentette Koszorú című folyóiratában “ó-ángol ballada” alcímmel, mintha fordítás lett volna.
A szigorú cenzúra és a zsarnok elnyomás idején csak képekben lehetett beszélni, hasonlatokkal lázadni. Az ember nem írhatta meg amit gondolt, a régi történelemből kellett ihletet merítenie, hogy társaival éreztethesse lázongását. Ám az önkényuralom idején mindenki megértette e ballada és más szerzők más műveinek időszerű mondanivalóját. Mindenki értette, hiszen mindenki ugyanazt érezte.

Arany János 1817 március 2-án született, Nagyszalontán. Apja kevés földdel és kis házzal bíró földmûves volt. A család súlyos tüdõbajjal volt megáldva, a nyolc gyerek közül csupán kettõ maradt életben (János és Sára). Érzékeny, félénk, visszahúzódó gyermek volt. Iskoláit 1823 és 1833 között végezte Nagyszalontán (segédtanítói állás), majd ezt követõen Debrecenben. Ezután Kisújszálláson egy évig segédtanító volt. Tanulmányait 1835 tavaszán fejezte be Debrecenben, de érettségivel nem rendelkezett, viszont rengeteget olvasott (leginkább római alkotóktól). 1836 februárjában színésznek állt. Ezalatt anyja meghalt, apja pedig megvakult. Ezek hatására a bûntudattól vezérelve felhagyott a színészettel. 1836 õsze és 1839 januárja közt korrektor (rektorhelyettes) Szalontán (magyar és latin grammatika), 1839 elején lemondott róla. 1840 tavaszán másodjegyzõ lett. Ez biztosította a családalapítás lehetõségét, 1840-ben meg is házasodott. Feleségét az irodalomtörténeti könyvek Ercsey Julianna néven jegyzik (törvénytelen gyermek és egy évvel idõsebb Aranynál). Két gyermekük született: 1841-ben Juliska, 1844-ben László. 1844-tõl (Szilágyi István rektor unszolására) fordítgatott görög és angol (Shakespeare) drámákat. 1845 júliusa végén hozzá fogott Az elveszett alkotmány címû vígeposz megírásához. Ezzel megnyerte a Kisfaludy Társaság 25 aranyos pályadíját. Igazi sikert, elismerést és Petõfi barátságát az 1846 nyarán írt Toldi hozta meg számára. 1847-ben ismét megnyerte a Kisfaludy Társaság pályadíját. Ebben az idõben sok epikus mûvet írt: Rózsa és Ibolya, Szent László füve, Murány ostroma, valamint ekkor írta a Toldi estéje nagy részét is. Az 1848-as forradalom külsõ szemlélõje volt egy ideig. Rövid ideig nemzetõr volt, majd BM-i fogalmazó lett Debrecenben és Pesten. Az orosz beözönlés után bujdosnia kellett. Elveszítette állását, Világos pedig még az anyagi összeomlást is jelentette. Fél évig Geszten, a Tisza családnál nevelõsködött. 1851 õszén tanár lett a nagykõrösi fõgimnáziumban. Egyre többet szenvedett a testi ill. lelki problémái miatt. 1860-ban Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett. Bekapcsolódott a pesti irodalmi és politikai életbe (Csaba-trilógia elsõ része: Buda halála). 1865-ben az MTA titkára lesz, 1870-ben fõtitkára. 1863-ban meghalt Juliska, emiatt sokáig elhallgatott benne a költõ. 1876-ban lemondott a fõtitkárságról, az 1877-es boldog nyarat a Margit-szigeten töltötte. Ekkor írta titokban, nem a nyilvánosság elé szánta az Õszikék (kapcsos könyv) verseit. 1879-ben befejezte a Toldi szerelmét. 1882 október 22-én halt meg

Viszonylag korán elkezdődik. Kezdete: 1798.-Lírai balladák megjelenik, mely Wordsworth és Coleridge műve. Ők az angol romantika első képviselői,ún. tavi költők.

William Wordsworth: 1770-1850
A.R. első nemzedéke, Coleridge barátja. Művészetében megszűnik a klasszicizmus személytelen
költészete, központba helyezi a “költői én-t” és a természetet. Apja ügyvéd, fiát Cambridge-ben tanítatja. W.-re hat Rousseau és Godwin, a táj tóvidék. Imádja Franciao.-ot, (személyes válság: a francia- angol háború) Sokat utazik nővérével: Dorotthy-val és Coleridge-vel. Grasmerében telepszik le.
1798-ban megírják a Lírai balladákat, W. az irányító, ő írja a nagyobb részét. A műben szinte alig szerepel ember, a főszereplő a természrt, a romantika nála a személyességben nyílvánul meg. A tartalom és a forma szerves egységet alkot, a beszélt angol nyelvet használja.
-Tinterni apátság : leírás, élmény, elmélkedés, mely a tudatban végbemenő folyamatot adja vissza.Romantikus világkép: gyerekkori emlékek, vidéki élet. A “drága Barát”: Coleridge

George Gordon Noel Byron: 1788-1824
Apja korán meghal miután a család vagyonát elkártyázta. Franciaországban tanul Byron és egy születési fogyatékossága miatt jobb lábára sánta. Anyja egyszer csúfolja, egyszer szánja ezért. Tíz éves, mikor meghal vmilyen. rokona. Nagy vagyont örökölnek, belőle lord lett. Ezután Harroy és Cambridge tanul. Magiszter lett (legfelső fokozat), kítűnő sportoló, nagy botrányhős. Beköltözik a Lordok házába, de előtte utazik. Munkássága körül viták vannak, sokan mondják hogy híre sokkal nagyobb mint mukássága. Ő az első igazi sztár. Felvállalja, hogy ő a gonosz, démonikus sátáni figura. Élete nyitott könyv volt. Nővérével szerelmi kapcsolatot kezdett. Verseivel sátáni szerepét bizonyítja.
- Don Juan, de csak 16 ének készült el. Nagyon kalandos.
- Tétlenség órái: kritikusok nagyon lehúzzák.
- Angol bárdok, skót vitézek: kritikusoknak válasz.
- Cain: drámai költemény
- 1818: fő műve: Child Herold: életrajzi, nagy sikere van, van benne útleírás, kaland, egzotikum, romantikus világfájdalom, nők. E/1. személyben ír, szubjektív. Spleent kőrvonala.
Hangnemváltás versszakon belűl gyakori, keresztrímet használ, a két utolsó sor párosrím hogy a csattanót érvényesítse. Ez az ottava ríma. Elhagyja Angliát, Görögországba megy ahol harcol a szabadságharcban, és meghal reumában.

Orosz romantika

1820-1840: virágzik. Oroszországban a nacionalizmis kora. Nmezeti közösségek alakulnak. A felvilágosodás nézeteit átveszik, mert a napoleoni háborúkban a nyugati ismeretek beáramlanak. A cárok nem akarnak változást, 1825-ben puccs, de a felkelés megbukik, marad Oroszorság politikailag és szellemileg elmaradott ország. Első Miklós cár konzervatív uralkodó. A történelmi háttér miatt az irodalom nagyon pesszimista, nem fut együtt a realizmussal az orosz romantika, kezdetben inkább verses művek születnek, pesszimisták, mert Oroszország értékvesztő terület, a korlátolt lehetőségek hazája. A prózában általában kivonuló hősöket szerepeltet, akik bezárkozva élnak, vagy elutaznak.