A hangok találkozásának és előfordulásának törvényszerűségei

A beszéd folyamán a hangokat nem elszigetelten, hanem egy folyamat részeként mondjuk és halljuk. A folyamatos beszédben a hangképző szervek állandó mozgásban vannak. Az egymás mellé kerülő hangok módósulnak. Ez a jelenség az alkalmazkodás.

MÁSSALHANGZÓK

1. Teljes hasonulás: két különböző képzésű mássalhangzó teljesen egyneművé válik.

– jelölt: írásban is: vassal, vízzé, mossa,

– jelöletlen: csak élőbeszédben: anyja, bátyja, egészség.

2. Részleges hasonulás: egy megkülönböztető jegy tekintetében változtatja meg az egymás mellé kerülő hangok egyikét.

– zöngésség szerinti: a második hang zöngésíti vagy zöngétleníti az előtte állót: vasban, tűzhet,

– képzés helye szerinti: n-ből m lesz, ha utána ajakhangú mássalhangzó következik.

3. Összeolvadás: két különböző mássalhangzónak egy harmadik hosszú hanggá való átalakulása: szabadság, kabátja.

4. Rövidülés: egy hosszú és egy rövid mássalhangzó egymás mellett, a hosszú lerövidül: szálldos, mondd.

5. Kiesés: három mássalhangzóból a középső kiesik: rajzszeg, rendtartás.

6. Nyúlás: két magánhangzó közötti vagy szó végi rövid mássalhangzó nyúlik: egyet, kisebb, lesz.

MAGÁNHANGZÓK

Hangrend

– magas: teniszütő,

– mély: túróskalács,

– vegyes: mágnes, csillag, fazék (összetett és jövevény szavak).

Az illeszkedés

A szavakhoz olyan toldalékot kapcsolunk, amellyel fenntartható az eredeti hangrendűség.

A vegyes hangrendű szavakhoz:

Mély:  – az utolsó szótag mély,

– az utolsó magánhangzótól függetlenül, akkor, ha é, i, í van a szóban.

Magas: az utolsó szótagban ö, ü van.

Ingadozás: mély + e hang: Ágnes, fotel, de mágnesez.

Az illeszkedést az teszi lehetővé, hogy a toldalékok nagy részének több változata is van:

– egyalakú: csak mássalhangzó vagy i, í, é van benne: k, i, ít,

– kétalakú: rareóőjukjük,

– háromalakú: két magas és egy mély: szorszerszöronenön.