Ady Endre: A Halál rokona című versben lévő személyes élményei

A költõ személyes élményeinek hatása a versben

A Halál rokonát legegyszerûbben a halál közelsége érzésének megnyilvánulásaként értelmezhetjük. Ady egész életmûve bõvelkedik halál- versekben, melyek némelyike -azok mellett, melyekben a halál valami önmagán túlit szimbolizál, például A Halál-tó fölöttben az elmaradott országot- kifejezetten a halál közelségének élményét fejezik ki, pl. A Halál lovai vagy A Csontvázak kathedrálisában címûek. A Halál rokona, mint az elsõ halállal foglalkozó ciklus címadó, központi verse, Ady haláltudatának elsõ, határozott kifejezõdése.

Varga József (Varga, 1977: 222) Ady és kora címû könyvében megemlíti, hogy az egész életet végigkísérõ halálélmény kezdetei a költõ gyermekkorába nyúlnak vissza. Ady Endre ekkor a család Érdmintszenti házában lakott, ami a falu szélén, a temetõ mellett állott. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 12) pedig Ady életérõl írott könyvében leírja, hogy ugyanott az Ady gyerekek rendszerint a temetõbe jártak át játszani, a félelmetes, izgalmas sírok és kripták közé. Ez a gyermekkori élmény részben magyarázhatja a késõbbi költõ tartós affinitását a halálhoz, hiszen a gyermekkori élmények nagy hatással lehetnek egy ember késõbbi életére. Ennek az élménynek a hatását mi sem bizonyítja jobban, mint a Közel a temetõhöz címû vers, ami A Halál rokona ciklusban épp A Halál rokona elõtt található. A versben a “kis temetõ a falu alján” nyilván az érmindszenti temetõre utal. Bár ebben a versben Ady a temetõ képét csak felhasználja a halál jelenlévõ gondolatának kifejezésére, nem pedig magyarázza vele azt, mégis, ez alapján feltételezhetjük a gyermekkori emlék hatását a halálaffinitás kialakulásában.

A vers értelmezése szempontjából még fontosabbak keletkezésének közvetlen körülményei. 1907, Párizs, Ady Endre tudomást szerez halálos betegségérõl, a szifiliszrõl. Valószínûleg nem véletlen, hogy épp az 1907-es Vér és Aranyban szerepel elõször halállal foglalkozó ciklus, mindjárt a kötet legelején. Mind Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239), mind Varga József (Varga, 1977: 221) ezt a közvetlen halálélményt tekinti Ady haláltudata kialakulásának, így a vers keletkezése alapjának. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239) szerint a halálos betegség híre a költõt annyira megrázza, hogy minden a külvilág minden élményét ezen szûri keresztül; valamint a költõ verseiben -például a gyermekkori emlékek hatására- verseiben már korábban is kifejezõdõ rokonság a halállal ennek az élménynek a hatására fejlõdik önálló témává, ami egy külön ciklus(sorozat) létrehozását indokolja. Ez az érzés jól dokumentálódik A Halál rokona verseiben: A Párizsban járt az Õsz arról szól, hogy egy séta közben a költõ lelkén keresztülsuhan az elmúlás megrázó élménye, és A hotel-szobák lakója is -ami lehetne, az elsõ versszak alapján egy hotelszobalakó környezetének és hangulatának ábrázolása- a végére a halállal terhelõdik.
A Halál rokona versben sem a temetõ emléke, sem a költõ saját betegsége nem hagyott közvetlen nyomot, és a költõi én halálára is csak a nehezen megfogható “szeretem a szomorú órák kísértetes, intõ hívását” sorok utalnak. Mégis, nem feledhetjük, hogy ez a vers -képek sorozata, egy értékrend és egy hangulat kifejezõdése- az egész róla elnevezett ciklus alaphangjaként adja meg a ciklus hangulatát, magyarázza a halál-élményt; értelmezéséhez hozzátartozik az egész ciklus hangulatának magyarázata.

A temetõ emléke és a halál híre ugyan nem oldja fel a vers nagy paradoxonját, a “szeretem” és a halál, illetve betegség képének ellentétét. Vezér Erzsébet (Vezér, 1977: 239) ezt a paradoxont úgy próbálja meg feloldani, hogy a verset a részvét megnyilvánulásaként értelmezi: Szerinte a halálra ítélt költõ szomorúságában együttérez minden szenvedõ sorstársával, ez fejezõdik ki az elmenõk, elutazók, betegek (a haldoklók szimbólumai is lehetnének), másrészrõl a szomorúság, a melankólia, sírás, hervadás, betegség szeretetében. Ez azonban nem elég meggyõzõ, mert A Halál rokonában Ady nem csak a szenvedõk iránti szeretetét -azaz esetleg részvétét- fejezi ki, hanem ugyanakkor például a “szomorú órák kísértetes, intõ hívását” is, magát a halált, illetve a melankóliát, amit a halál jelképez. Nem valószínû, hogy ebben is a részvét megnyilvánulását kell keresnünk, és a többi kép jelentése is lehet más, noha a részvét érzése is megszólalhat bennük.