A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső
Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Megoldások a középszintű magyar érettségihez


forrás: origo.hu

A vizsga első részében Nemes Nagy Ágnes egyik írásához kapcsolódó kérdésekre kellett válaszolni, majd kapaszkodót adunk az érvelő, műelemző, illetve összehasonlító elemző feladat megoldásához. A cikkben szereplő válaszok nem az érettségi feladatok hivatalos megoldásai, de támpontot adnak ahhoz.

Szövegértés
Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről

Nemes Nagy Ágnes: Párbeszéd a mai versről

VEGYÉSZNŐ: Szeretném, ha egyszer már megírnád.

KÖLTŐ: Mit?

VEGYÉSZNŐ: Hát amiről beszélni szoktál. Hogy milyen a modern vers, meg hogy tulajdonképpen meg is lehet érteni, meg efféléket.

KÖLTŐ: De hiszen folyton azt írom. Különben is megírták millióan.

VEGYÉSZNŐ: De ha én nem értem. Se a magyarázatot, se a verseket. Vagy ritkán. És én olyan ideges vagyok ettől. Ne tégy úgy, mintha nem értenéd. Én úgy szeretem Arany Jánost. Én a Vojtinával alszom el este, és hangosan nevetek magamban. De nekem nem volt egy jóízű versfalatom, mondjuk, József Attila óta.

KÖLTŐ: Tulajdonképpen mit értesz te azon, hogy modern vers?

VEGYÉSZNŐ: Ezt tőlem kérded? Vagy másképpen: te kérded tőlem? Röviden: a modern vers az olyan izés. Mondhatnám szebben, de nem mondom. Tudod te azt. És nem lehet megérteni.

KÖLTŐ: Szóval olyan izés. Ezt a megjegyzésedet mellőzhetném, de nem mellőzöm. Mert bár teljesen artikulálatlan, elismerem, hogy a maga módján világos. Továbbá a mai vers érthetetlen. Ez régi, régi vád, amely…

VEGYÉSZNŐ: És ha még olykor érthető is, akkor sincs semmi öröme benne az embernek. Nincs semmi öröme. Én nem hagyom magam terrorizálni. És kérlek, ne mondj hosszúkat. Olyanokat, hogy: a modern kommunikációs csatornák visszacsatolási micsodája meg extenzív-intenzív totalitás. Azt nem bírom.

KÖLTŐ: Persze. Azt hiszed, olyan egyszerű.

VEGYÉSZNŐ: Nem hiszem. De beszélj egyszerűen. Főleg arról beszélj egyszerűen, ami nehéz. Az a dolgod.

KÖLTŐ: Félrevezetően vonzó előírás.

VEGYÉSZNŐ: Én egyáltalán nem tudom felfogni, hogy ez az úgynevezett modern vers mért olyan, amilyen. Mért nem értem? És mért nem tetszik? Én talán nem igyekszem? Én nem töröm össze kezem-lábam azért, hogy közel férjek hozzá? Én talán…

KÖLTŐ: Hallgass már egy kicsit. Ide figyelj.

VEGYÉSZNŐ: …olyan vagyok, aki nem képes megérteni a saját kora művészetét? Mért kell olvasnom a ti versszövegeiteket, miközben egy kukkot sem értek belőlük? Én talán hülye vagyok? Nem tudjátok ti azt felfogni, hogy amit az ember huzamosan nem ért, azt megutálja? Majd aztán mehettek a Dunának…

KÖLTŐ: Az isten áldjon meg, hát…

VEGYÉSZNŐ:…mind a Dunának, ha az utolsó olvasótokat is elpusztítottátok. Én vagyok az olvasó. Hát nem nekem írtok?

KÖLTŐ: Nem.

VEGYÉSZNŐ (egy pillanatra elhallgat): Ne-em? Ezt csak azért mondtad, hogy elhallgassak.

KÖLTŐ: Azért.

(Rövid szünet.)

KÖLTŐ: De nemcsak azért. Mert hogy kicsoda kinek ír, az végül is sorrendi kérdés. Az ember kezdetben okból ír, nem célból. Ne felejtsd el, még te is írtál kamaszkorodban verset. Ne felejtsd el ezt, könyörögve kérlek, ahogy az emberek el szokták felejteni a gyerekkorukat. A versírás kezdetben életfunkció. A cél, a szándék, a “kinek írunk” később jön. Kell is jönnie. De most nem erről van szó. Arról van szó, hogy közöttünk fal van.

VEGYÉSZNŐ (döbbenten): Fal? Közöttünk? De édes angyalom, én igazán nem akartalak megbántani…

KÖLTŐ: Most hagyj. Most ne zavarj azzal a jó szíveddel.

VEGYÉSZNŐ: De…

KÖLTŐ: Nem bántottál meg! Még elvesztem a fonalat. Arról van szó, hogy fal van közöttünk, olvasó és író között. Ez nem újság. Ez a fal mindig volt, van és lesz, amíg csak az éppen soron következő jövőszeletben össze nem omlik. Az újság pusztán annyi, hogy kényelmetlen korunkban ez a fal magasabb a sokszázados átlagnál. És megmondom világosan: egyetlen új érvem sincs, amivel a téglákat döntögethetném. Sőt nemcsak érvem nincs, hanem kedvem sincs hozzá. Mert a mi vitánk, itt, most, ebben a pillanatban, amikor folytatjuk, máris elavult. Mi volt neked József Attila húsz év előtt? Mi volt Apollinaire? Semmi. És ma a szellemi aranyalapodhoz tartoznak, egy mondatban mondod ki a nevüket (arany) Arany Jánossal. Az a fal közöttünk időben húzódik, angyalom, vagy nagyrészt időben. Az a fal vagy van, vagy nincs, aszerint, hogy mikor nézzük. Mi itt, amikor vitázunk, egyszerűen adalékok vagyunk a 20. század hetvenes éveinek művészeti harcaihoz. Két lábon járó kordokumentumok vagyunk, semmi más. Lépjünk előre húsz évet, lépjünk előre ötven évet…

VEGYÉSZNŐ: Azért ne légy olyan nagystílű. Ötven év, az egy emberélet. Az nem mindegy. Se nekem, se neked.

KÖLTŐ: Ebben sajnos tökéletesen igazad van. Hiszen azért ülök itt veled. És még valamiért. Mert mégis-mégis igazi olvasó vagy. Mert…

VEGYÉSZNŐ: Most meg bókolsz nekem?

KÖLTŐ: …neked csakugyan kell ez az egész mindenség, amit modem költészetnek hívnak. Ezért rágod a májam hetente. De nem vagy sznob, nem úgy születtél. Inkább antisznob vagy, harapós, gyerekes, ezért esetedben nyugodtan kiküszöbölhető a rosszhiszeműség és az álhozzáértés. És mindez azért, mert neked voltak, vannak és esküszöm, lesznek versélményeid. Csak ne légy makacs, mint az öszvér.

VEGYÉSZNŐ: Mégsem akarsz te bókolni. Veszekedni akarsz.

KÖLTŐ: Azt is. Mert ha terrorizálásról van szó – hogy ugyanis te nem engeded magad terrorizáltatni -, arról bőven volna társalkodnivalónk. Ha nem tudnád: támadsz engem, fenyegetsz, megsemmisítesz. Támadsz az igényeiddel, elborítasz a vágyaiddal, rám döntöd a megrögzült versélményeidet. Alkalmazkodni szorítasz a tetszésedért. Vagy egyszerűen faképnél hagysz mindazzal, amiért én megfeszülök. Ennyit súrlódásainkról. És most vegyük sorra az érveidet.

VEGYÉSZNŐ: Érveltem volna? Valahogy nem vettem észre.

KÖLTŐ: De-de-de. Érveltél. Kiborítottad az egész érv-kosarat. Vegyük például első érvedet, amely szerint: a mai vers az olyan izés. Mikor szoktátok ezt mondani? Túlnyomórészt akkor, ha izmusos versről van szó. (Talán mert befolyásol az a belső rím, amellyel a két szó kezdődik.) Tisztelettel jelentem neked, hogy az izmusos vers, az avantgárd, a formabontás a világ négy táján olyannyira elterjedt (s közben meg is változott), hogy az utóbbi 50-70 év KÖLTŐi világnyelvének tekinthető. Nálunk – sajátos, hazai okoknál fogva – csak az utóbbi 10-15 évben íródnak, illetve jutnak el nagyobb mennyiségben a közönséghez e stílus termékei. Magyar források kutatása – tízes-húszas évek – folyamatban. Ha lengyel vagy francia vagy argentin volnál, már olyan reflexszerűen birtokolnád, vennéd tudomásul (tetszéssel avagy nemtetszéssel) ezt az eszköztárat, milyenséget, mint a régi motoros a jobbkézszabályt. Teljesen ártatlan vagy benne, ha ma még idegesít. Ezzel függ össze második érved a mai vers ellen, amit úgy szíveskedtél fogalmazni: “Hát én hülye vagyok?” Nagyon fontos megjegyzés. Mindig elpirulok tőle, mert tudom, milyen megalázó nem érteni azt, amit láthatólag értésünkre adnak; milyen kínos attól félni, hogy bolonddá tartanak. Ez utóbbitól nem tudlak megóvni (magamat sem); minden bonyolult kornak megvannak a maga szellemi szélhámosságai vagy egyszerűen: tévedései. De valamit kockáztatnunk is kell – az igaziakért. Te Adynál kezdted a század verseit, ma kis híján a kortársaidnál tartasz. Sőt – lázadozva, dühöngve – a még fiatalabbaknál.

VEGYÉSZNŐ: Hm. Vajon. Akárhogy is: ti túlságosan sok mindent elvettetek tőlünk, és keveset adtatok érte. Elvettétek például a formát, a rímet, a ritmust, a versolvasó eredendő gyönyörűségét. Nem képtelen gondolat az, elhagyni a versből, ami verssé teszi? És elvettétek az értelmet, a jól kiépített utat, ami vezeti az embert valahová.

KÖLTŐ: Hadd kérdezzek valamit. Szoktad te olvasni Ábrányi Emil költeményeit?

VEGYÉSZNŐ: Ábrányi Emil. Ahá. Az a múlt századi költő-műfordító. Mért olvasnám?

KÖLTŐ: Pedig kiválóan versel, és mindig érthető. Nemes eszméi is vannak.

VEGYÉSZNŐ: Egy gyönge költő nem cáfolhatja a költészet alapjait.

KÖLTŐ: Miért kifogásolod? Hiszen mindazt teljesíti, amit tudatosan kívánsz a verstől. Amit tudattalanul kívánsz tőle, ahhoz más szavak kellenek, olyanok, mint: hitelesség, eredetiség, megrendítő erő és így tovább – vagy inkább: a mindezeket hordozó hatástényezők. Ábrányi intő példa arra, hogy a tartalom meg a forma korántsem a költészet alapja; megrozsdásodott absztrakciók csupán, használatban más-más fogalmakkal állandóan megfoldozandók. És ezzel el is érkeztünk harmadik érvedig, az érthetetlenségig, amelyhez – oly szerencsés módon – mindjárt hozzácsatoltad formai kifogásaidat is. Az úgynevezett érthetetlenség egyrészt rendkívül egyszerű jelenség, másrészt nagyon bonyolult. Az egyszerű része: megváltozott a korstílus, mert megváltozott a kor. A 20. századi vers más nyelven beszél, mint elődei (s ennek a más nyelvnek az avantgárd is csupán része, szakasza, ösztönzője). Ezt a nyelvet egyszerűen csak meg kell szokni, mint a heringsalátát vagy a közúti közlekedést. A stílusváltás szükségességét nem is vonja kétségbe senki – történelmi távlatból. Milyen melegen mosolygunk, mondjuk, a romantika, mondjuk, a Victor Hugo ellen elpazarolt záptojásokon. Amivel viszont nem szoktunk számolni, hogy a mi korunk nagyon megváltozott. És ez már a dolog bonyolult részéhez tartozik. A tudomány és a társadalom, a háborúk és a csillagászat, az atommáglya és a lélektan gondoskodik mindennapos, új meg új megrázkódtatásainkról. Századunk emberét bámulat és hideglelés rázza egyszerre, ha szemügyre veszi mindezek létrehozóját, vagyis önmagát. Sok minden meglepett minket ebben a században, de legjobban önmagunktól lepődtünk meg (hogy kancsalul rímeljek egy Szophoklész-mondásra). Nem csodálkozhatsz rajta, hogy az önszemlélet egyik kifejezője, a versíró ebben a szüntelen rázkódtatásban, új meg új vasúti váltókon áthaladva, el-elharapja a szót, sőt olykor a nyelvét is. Az elharapott költői nyelv költészete – így is nevezhetném a mai verset. A század meghökkenései arra kényszerítenek, hogy mintegy újratanuljuk az emberi beszédet szorgosan bővítve szókincsünket eddig nem ismert ragokkal, sorközökkel, riadalmakkal avagy víziókkal. Így igyekszünk hiteles híreket szállítani mindnyájunkról. A feladott lecke nehéz. Csak egyet ne felejts el: ez az érthetetlenség az újabb, a hitelesebb értelem keresése.

VEGYÉSZNŐ: Jó, jó. De hát nem kockáztattok túl sokat? Kockáztatjátok az olvasót, kockáztatjátok a verset, az eddig jól bevált költői módszereket. Elismerem: a kor bonyolult. Én sem most léptem le a falvédőről. De miért töritek szét az eddigi kereteket?

KÖLTŐ: A kor törte szét az eddigi kereteket. Nem mi. Mi csak lényegesen megváltozott világunk hangjait próbáljuk versbe rakni. És kénytelenek vagyunk új skálákat keresni hozzá.

VEGYÉSZNŐ: Muszáj?

KÖLTŐ: Úgy látszik.

(Rövid szünet.)

VEGYÉSZNŐ: Szóval azt akarod mondani, hogy a vers idővel megvilágosul. Mert az érthetőség úgynevezett formanyelv kérdése.

KÖLTŐ: Pontosan. A különféle költői irányzatok, izmusok és nem izmusok mindegyike egy-egy ajánlat változott tudatunk kifejezésére. A mai versnek ezer árnyalata van. Nehezen viseled az avantgárdot? Keress hagyományosabbat. Ki tudja, hol a határ a kettő között? Pláne minálunk. Olvasó őfelsége pedig válogathat. Azt olvasd, ami tetszik.

VEGYÉSZNŐ: De azt unom.

KÖLTŐ: Mit mondtál?

VEGYÉSZNŐ: Jól hallottad. Ami feltétel nélkül tetszik, azt egy picit unom. A klasszikusok kivételével. Azok állnak, mint a Sion hegye, lelkem pillérei. De ami olyan… klasszicista, ami olyan… szokásos, tehát nekem tetszik, azt valahogy unom.

KÖLTŐ: (sóbálvánnyá válik).

VEGYÉSZNŐ: Értsd meg, én elindultam valahonnan, de nem érkeztem meg. Panaszkodtok, hogy a 20. században nehéz írni. Olvasni se könnyű. Én hörgök, és láncaimat tépem, ha megint meg akarnak velem etetni valamit, amit nem értek. De azért hozzászoktam már egy csomó újfajta ízhez. Ha nincs ilyen íz – színdarabban, filmben, képben, versben -, akkor hiányzik. Ha megkapom, akkor esetleg átkozódom. Se így nem jó, se úgy. Most mit csináljak?

KÖLTŐ: Ez… ez elég elképesztő. Önmagaddal ábrázolod a századot.

VEGYÉSZNŐ: Ezért nincs elég örömöm a versben. Az újmódiban ritkán találom, és a régimódiban is megcsökkent. (Most eljutottunk a negyedik érvemig – ahogy te mondanád.) Olyan ez, mint a Lorentz-féle transzformáció. Tér, idő, sebesség viszonya, ne haragudj, nem mondom el, nem neked való. Úgysem értenéd.

KÖLTŐ: (nyel egyet).

VEGYÉSZNŐ: A lényeg az, hogy még a méterrúd hossza is megváltozik benne. Bennem megváltoztak a mértékek. Vagy most vannak változóban. Azért kérlek, hogy mondd már el, mi van ezzel a mai verssel.

1. Írja ki a szövegből a Költőnek azt a mondatát, amely a beszélgetés időpontjára utal!
“Mi itt, amikor vitázunk, egyszerűen adalékok vagyunk a 20. század hetvenes éveinek művészeti harcaihoz.”

2. Milyen nyelvi elemek utalnak a szövegben arra, hogyí a párbeszéd egy régebb óta folyó és le nem zárt vitából van kiragadva? Két elemet említsen!
- A két szereplő kapcsolatfelvétele hiányzik: a fatikus funkció hiánya
- A kezdő mondat visszautalást jelöl: “Szeretném, ha egyszer már megírnád.”

3. Melyik költőre, szerzőre vonatkoznak az alábbi megállapítások?
- A beszélgetők egyike vele kezdte a 20. századi költészet tanulmányozását – Ady Endre
- Két évtizeddel ezelőtt költészete még nem tartozott az “aranyalapba” – József Attila (esetleg Apollinaire)
- Az új művészi korszakok gyakran ellenérzéseket váltanak ki – Victor Hugo
- A forma és a tartalom érthetősége még nem eredményez nagy költészetet – Ábrányi Emil

4. Az alábbi kijelentések a Vegyésznő harmadik érvéhez kapcsolódnak. Húzza alá a Költőnek a megállapításokra vonatkozó minősítését!
- Az avantgárd új költői nyelvét meg kell szokni: egyszerű/bonyolult
- Újra kell tanulni az emberi nyelvet: egyszerű/bonyolult
- Történelmi távlatból a változás szükségszerű velejárója a művészetnek: egyszerű/bonyolult
- A XX. századi változások alapjaiban rendítették meg az ember, a világ és a művészet viszonyát: egyszerű/bonyolult

5. Milyen jelentésekben szerepel a szövegben az izés vers kifejezés? Adja meg a kifejezés magyarázatát!
- Első előfordulás magyarázata: a Vegyésznő mondja, a modern vers érthetetlenségét, idegenségét, olvasótól távoliságát igyekszik kifejezni vele.
- Második előfordulás magyarázata: a Költő mondja, a modern vers másságát, formabontását, újításait jellemzi így.

6. Milyen kívánalmai vannak a tudatos és tudattalan versolvasásnak? Nevezzen meg a szöveg alapján 3-3 összetevőt!
- Tudatos elvárás: forma, rím, ritmus, eredendő gyönyörűség
- Tudattalan elvárás: hitelesség, eredetiség, megrendítő erő, mindezeket hordozó hatástényezők

7. Mit tudtunk meg a szövegből a Költő vitapartneréről? Fejezze be a mondatokat!
- A Költő és a Vegyésznő barátságát, bensőséges kapcsolatát olyan megszólítások, kifejezések bizonyítják, mint: a tegeződés, az “édes angyalom” megszólítás.
- A Vegyésznő irodalmi tájékozottságát legfőképpen az bizonyítja, hogy ismeri: Arany János, József Attila, Vojtina műveit, Apollinaire, Ábrányi Emil, nevét, jár színházba, kérdezősködik, mert őszintén érdeklődik a költészet irányt, meg akarja érteni a mai verset.
- A Költő a beszélgetésben figyelembe veszi, hogy partnere nem irodalmár, hiszen példáit, érveit többnyire: közismert írók, költők életéből, műveiből veszi.
- A Vegyésznő természettudományos műveltségét bizonyítja, hogy a világ és a megismerés bonyolultságát a: Lorentz-féle transzformációs elmélettel érzékelteti.

8. Igazak vagy hamisak a fal-metaforával kapcsolatos állítások? A szövegrészlet alapján írja be a táblázatba a megfelelő I vagy H betűjeleket!
- Az alkotó és a befogadó között mindig fal húzódott – IGAZ
- A lírai alkotás és a befogadó közti ellentét időleges – HAMIS
- A jövő sem képes feloldani a mű és a befogadó közti ellentétet – HAMIS
- A 20. századi költészet befogadása nem különbözik a régebbi korokétól – IGAZ

9. Vegye sorra, hogy milyen érvekre következtet a Költő a Vegyésznőnek a modern költészet elleni megállapításaiból!
- Első érv: “A mai vers az olyan izés.”
- Második érv: “Én talán hülye vagyok?”
- Harmadik érv: érthetetlenség

10. Állapítsa meg, hogy az alábbi kijelentésekre az ok vagy a cél a jellemző! A szöveg gondolatmenetét figyelembe véve húzza alá a megfelelő kifejezést!
- A vers kezdetben életfunkció – ok/cél
- Kamaszkorban szinte mindenki ír verset – ok/cél
- Petőfi a Nemzeti Dalt 1848. március 13-án írta – ok/cél

11. A Nemes Nagy Ágnes-szövegben olvasottak alapján döntse el, hogy az alábbi két költemény közül melyiket írhatta Ábrányi Emil, és melyiket Guillaume Apollinaire? Választását legalább két-két érvvel támassza alá!
- “Igazában boldog / Csakis akkor voltam, / Amikor szerettem, / Amikor daloltam! (…)” – Ábrányi eMil, mert a rím, a ritmus, a forma hagyományos, illetve egyszerűen érthető.
- “Egy nő aki zokog / Ej! Ó! Ha! / Vonuló harcosok / Ej! Ó! Ha! / Egy zsilipőr és egy horog / Ej! Ó! Ha! (…)” – Apollinaire, mert a vers formabontó, értelmezése nehéz, illetve felrúgja a mondattant.

Érvelés

Az emberi magatartásformák, az emberi természet bemutatása az irodalmi művek állandó tárgya. Az alábbi Szophoklész-idézetet is figyelembe véve, fejtse ki véleményét az emberi természet sokszínűségéről! Érvelő esszéjében három, különböző kultúrtörténeti korszakban megjelenített, tanulmányai során megismert irodalmi alak magatartásformájára hivatkozzon!

“Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb, / Ő az, ki a szürke / Tengeren átkel, / A téli viharban / Örvénylő habokon ´(…) / Lakhatatlan szirteken / Tűző nap forró sugarát s a fagyot / Kikerülni ügyes, mindenben ügyes, / Ha akármi jön, ám a haláltól / Nem tud menekülni, / De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol. / Ha tud valamit valaki, / Mesteri bölcset, újszerűt, / Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.” (Szophoklész: Antigoné)

A megoldás néhány lehetséges eleme (számos jó válasz és megközelítés létezik!):

A különböző kultúrtörténeti korszakokból az emberi jellem különféle ábrázolási módját lehet kiemelni, mindig más-más helyre kerülnek a hangsúlyok. Néhány példa:
- az ókori komédiákban a jellemkomikumra építettek, a drámákban a jellemekből fakadó dráma jellemző
- a középkorra az ember istenhez fordulása jellemző, illetve a lelki megvilágosodás keresése. Példa: Szent Ágoston – Vallomások.
- reneszánsz: a humanizmus a sokszínűséget is hirdette, az ember került a középpontba. Példa: Boccaccio – Dekameron. Érdemes szembeállítani a középkori és a reneszánsz embert.
- felvilágosodás: a klasszicizmusban a tudásra vágyó ember, példa: Faust, Candide; a szentimentalizmus – érzékenység, lelkiség - is fontos jellemző, példa: Az ifjú Werther szenvedései, Az arany virágcserép
- romantika: az ember sokszínűsége, a lélek középpontba állítása, az elvágyódás, a változatosságra való törekvés. Példa: Victor Hugo
- realizmus: objektív kritika a társadalom minden rétegéről. Példa: Stendhal, Csehov, Puskin, Dosztojevszkij, Tolsztoj, stb.
- modernség, izmusok: lázadás, kicsapongás, szokszínűség, lélektan. Példa lehet: Édes Anna, Thomas Mann stb.

A műnemek felől közelítve:
- dráma: jellemkomikum, illetve a jellemekből fakadó dráma. Az ókori tragédiákban a jellemek különbözősége mozgatórugó, Antigoné és Kreón például különböző értékrendet képvisel, ebből adódik a konfliktus. A későbbi drámában már nem ilyen egyértelmű a szereplők értékrendje, lásd például Csehov alakjait.
- líra: műfaj alapvetően érzelemközpontú és szubjektív, a személyiség hangsúlyosan jelenik meg. Fontos a lírai én kérdése.
- epika: a regényben nagy hangsúlyt kaphat a lélektan, a részletes jellemábrázolás, lásd a levélregényeket, illetve a modern regényt. Fontos az elbeszélő szereplőkhöz való viszonyulása.

Szophoklész-idézet:
- érdemes támaszkodni a részletben szereplő fogalmakba, érdemes idézni belőle egy-egy érv alátámasztására

Egy mű értelmezése

Értelmezze Móricz Zsigmond alábbi novelláját! Értelmező elemzésében térjen ki arra, milyen művészi eljárások, nyelvi-stilisztikai megoldások jelzik, hogy az elbeszélő érzelmileg azonosul főhősével!

Móricz Zsigmond: A világ végén már szép és jó (1938) (A novellát itt elolvashatja.)

A megoldás lehetséges elemei (még sok további szempont is elfogadható lehet!):

- az elbeszélés a legtöbbször az állami gyerek, a négyéves kislány szemszögéből mutatja az eseményeket, ugyanakkor az elbeszélő mégis látszólagos objektivitásra törekszik
- az elbeszélő kívülállósága (az első mondatban például a nevelőanyát ő is “kedves anyámnak” nevezi) felvett póz, erőltetett távolságtartás, ez főként akkor derül ki, amikor elárulja érzelmi bevonódottságát, és “kis” Rozinak nevezi a hősét
- gyakran kicsinyíti az elbeszélő a hősét (“rövid kis életében”)
- szembeállítja Rozit a többi gyerekkel, akiknek jó dolga van, miközben vele nem foglalkoznak (“a kedves anyám vele egy cseppet sem törődik”, és ez “csak neki fáj”)
- a tanya a világ közepe Rozi számára, aki valójában kívülálló
- az elbeszélő látszólagos távolságtartása gyakran cinikus iróniába megy át, például amikor arról ír, hogy az állami gyerek már csak olyan, akit verni kell. Ez a kijelentés annyira erős, hogy egyértelműen érezhető: ez még az elbeszélő szerint sem igaz
- a világ közepe, illetve a világ vége motívum hangsúlyos, a kislány vágyának tárgya a világ vége, ahol biztosan jobb, mint ott, ahol éppen lennie kell

Összehasonlító elemzés

Az álom motívumának középpontba állításával hasonlítsa össze Csokonai Vitéz Mihály és Petőfi Sándor alábbi költeményét! Elemzésében térjen ki az álom-toposz megjelenítésének képi-stilisztikai megoldásaira is!

Csokonai Vitéz Mihály: Az álom leírása.

Mindennél jobb hír vagy, óh, te édes estve,
Nyúgodalom képe melybe van lefestve!
Édes szenderedést mert ez mutogatja,
Mély álom szelével a bajt elmúlasztja.
E’ pihenteti meg a törődött testet,
Az ember képére új életet festet,
Mert fáradtság miatt bár halálra szálltak,
De álom vitézi azok ellen álltak.
Akik egész napot nyughatatlansággal,
Testeket gyötörik a sok fáradsággal,
S ha munkájok után testek kezd lankadni,
Oly orvos az álom, mely erőt tud adni.
Akire szunnyasztó mákját bőven ejti,
Fáradtsága terhét az könnyen felejti;
Akiknek szíveket a bú általjárta,
Az öröm reményét már tőle elzárta,
Csupán álom által tér meg minden vére,
Kívánt nyugvás után tér meg erejére.

Petőfi Sándor: Az álom…

Az álom
A természetnek legszebb adománya.
Megnyílik ekkor vágyink tartománya.
Mit nem lelünk meg ébren a világon.
Álmában a szegény
Nem fázik és nem éhezik,
Bibor ruhába öltözik,
S jár szép szobák lágy szőnyegén.
Álmában a király
Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál…
Nyugalmat élvez.
Álmában az ifju elmegy kedveséhez,
Kiért epeszti tiltott szerelem,
S ott olvad égő kebelén. -
Álmamban én
Rabnemzetek bilincsét tördelem!

A megoldás lehetséges elemei (sok további elem is beépíthető az elemzésbe!):

- mindkét verben mást jelent az álom toposza, más-más felfogás
- az álom funkciója Csokonai verse alapján: a rekreáció, a fáradt test újjászületése, a baj, betegség, szomorúság elmulsztója
- az álom funkciója, jelentése Petőfinél: álmodozás, a vágyak beteljesítője
- Csokonainál az álom nyugalmat ad (“nyugodalom képe melybe van lefestve”), Petőfinél az álom a valóságban lehetetlen kívánságokat tudja beteljesíteni
- a felvilágosodás korában alkotó Csokonai versében az álom pihentető, nyugalmas időszak, amely fizikai szükséglet, amely nélkül az ember nem tud létezni. Részletesen felsorolja, hogy mi mindenre nyújt megoldást az alvás (pihentet, elmulaszt, orvos stb.)
- Petőfi versében tipikus romantikus hozzáállás mutatkozik meg: a vágyódás, a misztikum iránti vágy. Az álom – a természet adománya - a vágy tárgya, olyan mesés világ, ahol minden szép és jó megtörténhet, ami a valóságban soha, vagyis az álom a vágy beteljesülésének időszaka
- a Petőfi-versből is pontosan kiderül, mi mindenre jó az álom: a szegény gazdaggá lehet, a király nyugalmat talál, a szerelmes beteljesülést, a lírai én pedig szintén megkapja, amire vágyik: “álmamban én rabnemzetek bilincsét tördelem”.

Címkék

Nincsenek címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Ezt olvastad már?
Ez mind kémia?

A pécsi Pollack Mihály Műszaki Szakközépiskola négy vegyész tagozatos tanulója...

Close