A tartalom eléréséhez kérjük, lépj be!
Kezdd itt
Szavas kereső
Szint kereső

Top 10 feltöltő

Top 10 feltöltő


Köztérkép.hu: egy közösségi vállalkozás kezdete


„2006. március vége felé “volt egy álmom”, miszerint szobrokat fotózok és töltök fel egy weboldalra. A képek mellé megfelelő hangulatú versek kerülnek, az alkotások pedig térképen is megjeleníthetőek.[1]

Ezekkel a sorokkal indult meg annak a 2006 óta üzemelő oldalnak a története, amely 2012.-ig Szoborlap.hu néven működött, majd 2012.október 20-án új felülettel, és megújult szolgáltatásokkal rendelkező Köztérképként folytatta tovább működését.

A Szoborlap.hu : kezdetek

A Szoborlap.hu 2006-ban szinte egyszemélyes vállalkozásként indult el Pál Tamás jóvoltából, azon célból, hogy bemutassa a Budapesten található köztéri szobrok szépségét. Szó sem volt még ekkor a szobrok történetnek bemutatásáról, vagy az alkotások kategorizálásáról, csupán a benyomások, impressziók megosztásáról az internet segítségével. Ezen szobrok fényképei mellett sokszor szerepeltek versek, idézetek, amelyeket a feltöltője a megjelenített alkotáshoz illőnek gondolt. Vagyis az oldal ebben a korai szakaszában még lényegében blogként funkcionált Pál Tamás és egy vállalkozó kedvű barátjának a kezelésében, akik listákkal és fényképezőgéppel járták a várost, hogy megörökítsék Budapest és más városok nevezetes köztéri szobrait.

Szoborlap.hu 2006-ban

Szoborlap.hu 2006-ban

A Szoborlap.hu küldetéséről

A Szoborlap.hu hosszú küzdelmes évek elteltével végül egy olyan digitális adattárrá vált, amely küldetéseként felvállalta, hogy bemutassa és leírja a Magyarországon lévő szobrászati műalkotásokat. Az országon kívül elhelyezett szobrok állományba vétele mindazonáltal nem tartozott a Szoborlap.hu feladatai közé, bár a tagok érdeklődése miatt megannyi ilyen szoborleírás is készült az idők folyamán.

A Szoborlap.hu olyan értékeket kívánt megőrizni, amelyeket igazi műalkotásoknak, egyedieknek és megismételhetetlenek értékelt. Mindezt politikai semlegességben kívánták megtenni, a műalkotásokat úgy tekintve, mint egy kordokumentumot, amely magán hordozza az adott kor kézjegyét, eltekintve annak negatív vagy pozitív hatásától, egy egységként kezelve mindezeket.

Ez a hozzáállás tehette lehetővé a Szoborlap.hu tagjainak a számára, hogy ugyanolyan lelkesedéssel kezeljék az egyszerű munkáslány szobrát, mint egy 200 éves klasszikus lovas szobrot. A politikai semlegességet később a Köztérkép is megőrizte, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy az oldal felhasználóinak sokszor ellentétes véleménye van egy-egy ilyen szobrászati műalkotással kapcsolatosan.

A Szoborlap.hu állományának kibővítéséről

A Szoborlap.hu állománya korai, zsenge időszakában leginkább magyarországi szobrászati műalkotásokat tartalmazott, azonban a tagok részéről még 2010-ben igény jelentkezett a kopjafák, sírkövek, székelykapuk, templombelső-díszítések, stációk, és emléktáblák feldolgozása iránt is.

Az oldal rekordjainak ilyen úton való bővítését mindazonáltal Pál Tamás ekkor még nem tartotta időszerűnek, mivel: „Ezek az alkotások többnyire nem önmagukért, hanem az ábrázolt alak vagy esemény miatt nyertek jelentőséget. Ezt mi nem vitatjuk, tisztelgünk előtte. De ezen alkotások egy része mégsem minősíthető műalkotásnak – minőségével sokszor épp az esemény komolyságával űz gúnyt.[2]

Az évek teltek-múltak és egyre többen emelték fel a hangjukat a szigorú értelemben nem szobrászati műalkotások védelmében.

Egyre több alkalommal vetődött fel a Szoborlap tagjaiban, hogy nem vehetné e védő szárnyai alá az oldal az épületdíszítő elemeket, a történelmileg rendkívül értékes országzászlókat, továbbá mindazon műalkotásokat, amelyeket csak rendkívüli nehézséggel lehetne csak egyes kategóriákba besorolni.

Ezen problémakör végül ellehetetlenítette a Szoborlap.hu-t, hogy ennek az egyre növekvő, és sokszor nem szobor jellegű műlap-állománynak is otthont adjon az állományában, ennek a feladatnak a sikeres végrehajtását a Szoborlap.hu átalakulásában látták, így született meg a Köztérkép.hu.

A Köztérkép.hu állományáról

A Köztérkép.hu állományára nagyon szigorú szabályok vonatkoznak, ezek szerint az adattár tartalmát csakis a következő kritériumoknak megfelelő művészeti alkotásokkal lehet bővíteni:

  • Csak hazai vagy magyar vonatkozású: Magyarországon található vagy magyar vonatkozású, vagyis magyar alkotó készítette stb.
  • Templomokból csak Alkotótárban szereplő, alkotó által készített szobrokat, domborműveket, üvegablakokat várnak. Csak azokat a műveket fogadják el, amelyek alkotója az Alkotótárban már szerepel, valamint szobor, dombormű vagy üvegablak jelleggel bír.
  • Temetőkből is csak alkotótáras alkotók által készített szobrot vagy domborművet tartalmazó alkotást lehet feltölteni az adatbázisba.
  • Nem köztéri kisplasztikák közül csak az emlékhelyként funkcionáló alkotásokat fogadják el. Ilyen lehet például egy iskola névadójának szobra az épület aulájában.
  • Kiállítások és múzeumok állandó vagy ideiglenes darabjait szintén nem fogadja el az oldal Szerkesztősége.

Köztérkép.hu: felhasználói statisztika

A Köztérkép.hu oldalát naponta átlagban 1000 egyedi látogató (személy aki az oldal megtekintése után tovább böngész az interneten) tekinti meg, ami csupán 400-500 fővel kevesebb, mint az Országos Széchényi Könyvtár által üzemeltetett Digitális Képarchívum napi látogatottságának értéke[3].

A Köztérkép.hu látogatóinak száma

Az oldal 1419 regisztrált tagjából 452 fő aktiválta magát, vagyis 452 felhasználó rendelkezik aktív tagsággal a Köztérkép.hu-n. Ebből a 452 főből 236 személy az, aki viszonylag frissen, még a tavalyi évben regisztrálta magát az oldalra.

Az oldalon aktív magként működő tagok száma, vagyis akik már legalább 5 műlapot létrehoztak: 81.

Ebből igazán aktív 20-30 személy van, őket lehetett jelölni most az oldal Szerkesztőségének megválasztása során különböző pozíciók betöltésére.

A regisztrált látogatók közül heti szinten 50-60 tag lép be újra és újra, napi szinten ez a szám körülbelül 40.

Pál Tamás rengeteg munkát fektetett abba, hogy a Google sikeresen visszaindexelje a Köztérkép.hu-t, illetve, hogy a régi Szoborlapos címek tovább irányítsák az érdeklődő felhasználót a megfelelő új címekre.

Ezáltal az elmúlt hónapban már azonos látogatószáma volt az oldalnak, mint az előző év októberében mikor még Szoborlap.hu működött, sőt azóta is stabilan nő ez a szám.

Nem meglepő módon az oldalra látogatók 65%-a egy a Google-ben lefuttatott keresés folyamán jut el a Köztérkép.hu-ra. Egy-egy ilyen látogatás során a böngésző 5,6 oldalt tekint meg, és körülbelül 5 perc nézelődés után távozik.

A visszafordulás, (mikor a böngésző az oldalra érkezés után rögtön távozik) 60%-os statisztikai értéke[4] viszonylag magas, de ebben természetesen bármikor jelentkezhet változás.

Műlap feltöltések statisztika

A Köztérkép.hu állományában ma fellelhető műlapok száma 18 829 (2013.12.02). Az adattár állományába évente átlagosan 2500-2600 szobrászati műalkotás leírását rögzítik az oldal tagjai.

Az oldal történetében a hetente legtöbb feltöltött műlapok száma 150 volt, manapság átlagosan ez 30 darabot tesz ki.

A feltöltött műlapok számának csökkenése valójában az oldal minőségi tartalomszolgáltatásának az ismérve. Ez azt jelenti, hogy az oldal aktív tagjai manapság már nem az új, a Köztérkép.hu állományában eddig még nem szereplő szobrok felderítésével, és leírásával, hanem az adatbázisba már felvitt műalkotások adatainak pontosításával és gazdagításával foglalkoznak, de jelentős a ma már elpusztult művek feldolgozása is.

Ez azért is lehetséges, mivel a Magyarországon található szobrászati műalkotások legnagyobb részét az évek során már sikerült az oldal tagjainak feldolgoznia, így energiáikat a már meglévő rekordok adatainak pontosításával töltik.

A Köztérkép.hu fenntartása

A Köztérkép.hu egy online mozgalom, emiatt tagjai ellenzik az oldal bármiféle hivatalos formáció felé fordulását, mint például az egyesületté, alapítvánnyá válást. Ebből kifolyólag nem pályáznak semmilyen pénzügyi forrásra sem, mivel ellenzik a pénzügyi kapcsolatokat.

A Köztérkép.hu anyagi támogatására magánszemélyek számára van lehetőség, azonban erre az oldal működése óta még csak 3 alkalommal került sor. A 3 alkalomból összegyűjt összeg 3 havi működési költségét fedezte volna a rendszernek, azonban ezt a pénzt később a Szoborlap.hu, majd később a Köztérkép.hu tagjainak találkozójára használták fel, ahol az adattárral kapcsolatos fejlesztésekről esett szó.

A szerver működtetésével és az adattár fejlesztésével kapcsolatosan fellépő anyagi terheket Pál Tamás fizeti a havi keresetéből, az utazás, és a fotózás költségeit pedig maguk a tagok. 

Szobrászművészek és a Köztérkép.hu kapcsolata

Az oldaltól általánosságban távol maradnak a szobrászművészek, mivel nem ismerik a közösségi tartalomszerkesztést, hogy pontosan mit is jelent ez. További okot ad számukra a távolmaradásra, hogy a Köztérkép.hu-t, amatőr műkedvelők társaságának tartják, hirtelen fellángolásból a szobrászat iránt érdeklődő laikusoknak.

A vállalkozó kedvű, és nyitott szemmel járó szobrászok által a Köztérkép.hu ma egy olyan felületté vált, ahol a fiatal, illetve kortárs szobrászok munkáinak az alkotók általi bemutatása lehetségessé válik. A műalkotások ilyen úton való bemutatása az oldal tagjai közt általánosan nagy népszerűségnek örvend, így nem csoda, ha a szobrászok általi feltöltéseket, úgyis megkívánja köszönni az adattár közönsége, hogy a kortárs szobrászok portfólióinak is helyet ad az oldalon.

A kortárs magyar szobrászok közül (a teljesség igénye nélkül) a Köztérkép.hu állományát gazdagította már Rostás Bea Piros, Baráz Tamás, és Kopasz Tamás[5] is. Az érdeklődő felhasználóknak, egy nagyon különleges szemszögből, a szobrász szemszögéből ismertetik műlapjaikon az adott alkotásukat:

Rostás Bea Piros profiloldala és az általa feltöltött művek

Rostás Bea Piros profiloldala és az általa feltöltött művek

Rostás Bea Piros 2009.12.11-én regisztrált az oldalra, amellyel sikeresen bejutott az oldal első 100 tagja közé. Összesen 7 műlapot hozott létre, és tett közzé sikeresen a Köztérkép.hu oldalán. Jelenleg inaktív státuszú tag.




[1] http://szoborlap.blog.hu/2010/05/21/a_szoborlap_hu_tortenete_i

[3] Dávid Adrienne az Országos Széchényi Könyvtár E-szolgáltatási Igazgatóság, E-könyvtári Szolgáltatások Osztályának munkatársa által adott tájékoztatás szerint

[5] Kopasz Tamás szobrász és festőművész 2013.04.07-én regisztrált az oldalra, és fel is töltött 2 általa készített szobrászati műalkotást.

 

Erdei Mária
informatikus-könyvtáros
mesterképzéses hallgató
DE IK

Címkék

Nincsenek címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Ezt olvastad már?
Digitális Adattárak

A könyvtárak szerepe a 21. században teljesen megváltozott. A Technológiai...

Close