Hirdetés

Mítosz, vallás, gondolkodás

15 perc olvasás
Mítosz, vallás, gondolkodás

A mítosz és mitológia az ókori görögök számára többet jelentett, mint ami a mai köztudatban él. Kerényi Károly „Mi a mitológia?” c. írásában mutat rá erre: „Az élő mitológiát élik, kifejezés-, gondolat-, és életforma, és mégis anyag.”  A mitológia, mint nyelv működik; a mítosz nem ábrázol valamit, hanem aspektusok jelennek meg benne: a görög világnak természetes megjelenési formája a világ isteni aspektusa. Az antik ember elég okot talált a világban arra, hogy az istenit reálisnak érezze, az élete volt olyan természetű, hogy szorosan összefűződhetett saját mitológiájával. A görögök a mitológiát kultuszban és életminőségben élték, a mítoszok, és hősmondák hordozóinak egységes magatartása avatja a mitológiát biblikus jellegűvé, az avatatlan olvasó számára ez csak mesésgyűjtemény.

Hirdetés

(Itt mutatkozik meg a mese és mítosz közötti különbség: nem az anyag vagy a forma, hanem a vele szemben felvett magatartás okozza a különbséget.)

A görög mitológia szokatlanul gazdag jellemekben és személyiségekben. Érdekfeszítő elbeszélés, korlátozott tematikán alapuló mitológiai rendszer jellemezte, a témák kombinálódása és változatos alkalmazásuk eredményezte a szembeötlő gazdagságot. A mítoszokban a gyerekek és a felnőttek is kifejező világot találtak, s ez magyarázza, hogy a mítosz sokáig megőrizte a helyét: filozófusok, költők, színműírók valamennyien a mítosz eszközeit használták fel, hogy kifejezzék mondanivalójukat.

G. S. Kirk: A mítosz című művében azonban megjegyzi: „Elméletileg másfajta megközelítés is lehetséges: a mitikus hagyomány oly erősen meggyökerezett, (…) hogy senki sem vonhatta ki magát hatása alól: a hetedik, hatodik és ötödik század emberei nem azért fejezték ki magukat a mítosz eszközeivel, mert annak változatossága és realizmusa annyira bevonta őket saját közegébe, hanem mert nem tudtak küzdeni a meddő mindenhatósága ellen.”  A szerző nyitottan hagyja ezt a kérdést, hiszen nem is lehet döntő bizonyossággal megválaszolni, melyik nézőpont áll közelebb az igazsághoz.

Platón több ízben említi a nevelés témájában, hogy az irodalmi nevelésen túl a gyermekek zenei nevelése is általában mítoszok, mondák énekléséből, vagy hangszeres kísérettel történő szavalásából állt: a mítoszok a kívánatos erkölcsi tulajdonságokat közvetítik. A tanításra szánt mítoszok körét azonban szűkíteni kell.

Hirdetés

Platón élesen bírálja azokat a (főleg homéroszi) történeteket, amelyek:

  • Félelmet keltenek: Az alvilági történetek (a feledés folyója, a tűzfolyó, stb.), a különböző büntetésekről szóló történetek (Prométheusz-mítosz, Szisziphosz története, stb.) halálfélelmet keltenek, ami akadályozza a bátorság erényének elérését.
  • Túlzott indulatokat mutatnak be, mint a ‘homéroszi kacaj vagy bánat’, az istenek féktelen haragja, bosszúi, stb., hiszen a szélsőséges érzelem-megnyilvánulások károsak, a pozitív és negatív érzelmek szélsőséges megjelenítése ezért kerülendő.
  • Brutális, vagy istenkáromló történetek, mint Uránosz és Kronosz története, gyerekgyilkosságok, az istenek alakváltoztatásai, hazugságok, becsapások, cselszövések, viszálykodás, megcsalás, kiszámíthatatlan viselkedés, stb.

Mivel a mítoszok és a költészet azonban bővelkedik az efféle helytelenített motívumokban, Platón végül leszögezi, hogy az ideális államban törvényerővel szabályozná a történeteket, mítoszokat, a költők és mesemondók tevékenységét.

A hit kérdése sokáig fel sem merült a mítoszokkal kapcsolatban, először Platónnál jelenik meg a Phaidroszban: „De mondd csak, Zeuszra, Szókratész: hiszed, hogy igaz ez a mitikus elbeszélés?”  Boreasz és Oreithüia története Platón szerint csak egy szimbolikus „mese”, józan ésszel visszavezethető természetes jelenségre (a szél lesodort egy lányt a szikláról).

A Kr. előtti kb. V. század a görög felvilágosodás korszaka, az ész térnyerése, a mítoszok racionalizálása. Az ekkor kialakuló tudatosság azt eredményezi, hogy mögé hatolnak a közvetlen jelentéseknek. Ekkor született meg az, amit a nyugati világ filozófiának, vagy tudománynak nevez: gondolkodás tudatosan szakít a mitológiai megoldásokkal a mindenség eredetére, természetére, és a benne lejátszódó problémákra vonatkozóan. Azonban a születésben lévő tudatosság már korábban megjelenik, ennek korai jele nem az, hogy a mítoszok olyasmire utalnak, ami fogalmaik mögött van, vagyis allegorikusak, hanem például, ahogyan Hésziodosz az arany és az ezüst nemzedéket történelmi sémára redukálja.  Hésziodosz művei a mítoszok kvázi-racionális felhasználását példázzák, s nem zárható ki, hogy a mítosz ilyen kevert alkalmazása ne nyúlt volna vissza messze a múltba, vagy hogy a valódi mítoszok megalkotásának idejében ne vettek volna észre kapcsolatokat és utalásokat a mítosz és az élet között.

Hirdetés

A legkorábbi ión filozófusok megjelenése nem lehetett olyan egyszerű esemény, mint ahogy gyakran gondolni szokás. Az volt az eljárásuk, hogy bizonyos fokig megtartották a mitológiai nyelvet, és más értelemben kezdtek alkalmazni bizonyos mitológiai fogalmakat, mint az Erósz, Erisz, stb., ugyanakkor számos mitikus magyarázatot racionális gondolatokkal helyettesítettek. Ez azonban már korábbról ismert folyamat következményeként működhetett így. A racionalizáció folyamata, a filozófia megjelenéséhez vezető átmenet tehát korántsem volt olyan gyors lefolyású.  Mivel azonban legfontosabb alakjai Szókratész-Platón, és a szofisták, így nagyjából az ő idejükre datáljuk. A közvetlenül megfogalmazott, érvekkel alátámasztott állítás: a logosz csak fokozatosan váltja fel a mítoszt az i. e. ötödik-negyedik század során. A platóni dialógusokban e kettő egymás mellett él, idea-elméletét hol az egyik, hol a másik segítségével bizonyítja (logosz), vagy teszi érzékletessé (mítosz).

Az Állam nagy hasonlatai, a Phaidroszban kifejtett lélekelmélet, a lélek ‘hármas fogata’, a Timaiosz teremtésmítosza csak a mítosz segítségével tudták megragadhatóvá tenni a lényeget, amikor a racionális érvelés kevésnek bizonyul, akkor lép be a mítosz, és ez fordítva is működik. A logosz cáfolhatatlan érvelése teszi igazán hitelessé és állandó érvényűvé a lényeget. Platón műveit a mítosz és a logosz harmonikus összjátéka teszi páratlanná.

Az aszebeia-perek megjelenése is azt mutatja, hogy ekkor már számottevő problémát jelentett, ha valaki nem hitt a város isteneiben: megvetették így Szókratészt is, akit azzal vádoltak, hogy a természettudomány tényeire igyekszik visszavezetni az istenek létezését, s elméletét a fiatalok körében terjeszti. Aki nem hitt az istenekben, halállal vagy száműzetéssel büntették.

Később, a kereszténység korai térhódításának időszakában nagyon fontos kérdéssé vált a mítoszok legitimitásának bizonyítása, mert keresztény-zsidó szemmel kellett elmagyarázniuk önmaguk tevékenységét, „pogány” létük jogosságát.

Szallusztiosz: „Az istenekről és a rendezett mindenségről”  című írása szerint a mítosz kettős funkciójú: az egyszerű elmék számára könnyebben felfoghatóvá teszi tudást, és akinek szeme van a látásra, és füle a hallásra, azok számára fontos háttértudást rejt. A mítoszok mindenki számára mondanak valamit, de fontosabb tudást csak az értők számára közvetítenek.

Hirdetés

A későbbi tudomány egészen napjainkig a mítoszok racionális értelmezését, „megfejtését”, magyarázását, a történelmi magyarázatot helyezik előtérbe. A mítosz azonban jóval több, mint történelmi események szimbolikus megfogalmazása.

Kerényi a mítoszokat a zenével ajánlja párhuzamba vonni, ugyanis ilyen módon hitelesebb képet kapunk a mítoszok, mitológia sajátságos természetéről. A mítosz szó eredetéből és korabeli használatából ugyanis megtudjuk, hogy ez a kifejezés inkább igei, magát a tevékenységet jelöli első sorban, a létrehozást, (akár a poiészisz), és csak másodsorban jelöli a létrehozottat (mint pl. a ‘meseszövés’), a művet, a mai értelemben vett mítoszt.

A mitológia azonban önmagában is, anélkül, hogy besorolnánk a költészet vagy a filozófia birodalmába, éppoly jelentősnek tekinthető, akár a zene. A mitológia, mint művészet, és mint anyag két különböző aspektusa ugyanannak a jelenségnek, akárcsak a zene: a zeneszerző művészete, és maga a létrehozott anyag, a zene. Az egyik aspektus a művészt mutatja meg, a másik az alakot öltött anyagot. Ha egy mítoszt akarunk értelmezni, méltatni, nem úgy kell eljárnunk, mint egy költői alkotásnál, hanem mint egy zeneműnél: a zenekritikus nem csak a komponálással, mint művészi tevékenységgel áll szemben, hanem a hangok személytelen áramlásával, újfajta hangkapcsolatok és alakulások keletkezésével is. A mitológia tudományának is a mindig új összeköttetésbe áramló, új variánsokban megjelenő mitológiai anyagot kell tulajdonképpeni tárgyának tekintenie.

A mitológia Kerényi meghatározása szerint: „művészet a költészet mellett és a költészeten belül (a kettő területe többszörösen metszi egymást); de ennek a művészetnek egy sajátos előfeltevése is van. Ez az előfeltevés anyagi természetű: van egy különös matéria, amely a mitológia művészetét lényegében meghatározza. Tulajdonképpen e matériára gondolunk, amikor a ‘mitológia’ szót halljuk (…)”

Ezzel szemben helytelen a tudomány hozzáállása a mítoszokhoz: ugyanis csupán az allegorikus magyarázat funkciójával ruházza fel, ami ellaposítja a mítoszokat, s a bennük megjelenő életvalóságokat, világaspektusokat, nyelvszerű mivoltát teljesen figyelmen kívül hagyja. Az eredet kérdése sem tartozik szükségszerűen a mítosz lényegi megértését elősegítő nézőpontok közé, bár valóban nagy szerepet játszhattak a történeti emlékezet terén, a történelem megőrzésének egy korai formáját jelenthették. A tudomány azonban aránytalanul nagy hangsúlyt fektet a mítoszok és a történelem rejtett szálainak felkutatására.

Hirdetés

Nem beszélhetünk arról sem, hogy a mítosz egy kezdetleges gondolkodásforma terméke lenne: a gondolkodásban ugyanis nincs fejlődés, ami a humán tudományokra egyaránt vonatkozik. Csak a természettudományokban és a technikában beszélhetünk valamiféle fejlődésről, de a filozófia, és az irodalom tudománya lényegileg zárja ki magából a fejlődés lehetőségét.

G. S. Kirk „A mítosz” című munkájában felvonultat néhány olyan elméletet, amely a mítosz és a gondolkodás kapcsolatát kutatta.”  Az egyik ilyen elmélet szerint a mítosz semmi másra nem vonatkozik, csupán önmagára: az emberek szimbólumokat gondolnak, nem pedig szimbólumokat jelentő kifejezések segítségével gondolkodnak. Ez, – a „primitív mentalitás”-nak arról a sajátos fajtájáról alkotott elmélet, amely mágikus asszociációkban, képzeteken alapuló fogalmakban bővelkedik, elutasít mindent, aminek a rációhoz vagy a logikához köze lehet -, Lucien Lévy-Bruhl elméletére vezethető vissza.

Claude Lévi-Straussnak a „vad” népek gondolkodási tevékenységének alaposabb vizsgálatán alapuló képe Kirk szerint közelebb jár az igazsághoz.

Jung és követői szerint a szimbólumok nem külső tárgyakra vonatkoznak; az egyetemes szimbólumok megformálódása autonóm módon megy végbe, s e folyamatnak nagy szerepe van a mítoszokban. Ez az elmélet azonban, felkapottsága ellenére nélkülöz minden olyan evidenciát, amely alátámaszthatná.

Egy másik nézet szerint az mítosz az istenekről szól, a vallás része. E. E. Evans- Prichard azonban kimutatta, hogy tévedésnek van kitéve minden olyan elmélet, amely erre a nézetre épül. A mítoszok, és a vallás nagyon messze állnak attól, hogy fedésben legyenek. Azt a dogmát, hogy minden mítosz istenekről szól, könnyen elintézhetjük, ha meggondoljuk azt, hogy a legtöbb mítosz elsődlegesen nem az istenekkel foglalkozik, hanem az egyes emberekkel, hősökkel, azok történetével, s az istenek szinte csak háttérszereplőként vannak jelen. Ernst Cassirer a múlt század mítosz-kutatásának elméleteiről ekképp nyilatkozik:

Hirdetés

„Schelling számára, akinek nézetei elsősorban Georg Creuzer Symbolik und Mythologie der alten Völker (1810-23) című művén alapultak, lényegét tekintve az egész mitológia az istenekkel kapcsolatos elmélet és történet volt. Vagy mint L Radermacher megjegyzi, a tizenkilencedik századi ókortudomány számára a mitológia a római és görög vallás fedőneve volt”.

Lapozz a további részletekért

1 2


Iratkozz fel hírlevelünkre

Értesülj elsőnek a legújabb minőségi tételekről, jegyzetekről és az oldal új funkcióiról!

Sikeres feliratkozás

Valami hiba történt!